A romantika a Wikipedia szerint Európa utolsó egységes stílustörténeti mozgalma, de azt gondoljuk, hogy a hétköznapokban ez a magyarázat egészen biztosan nem jutna senkinek eszébe. Na jó, legfeljebb néhány művészettörténésznek. Hogy mégis mit tartunk romantikusnak, az egyénenként változó, hiszen mindenkinél más idézi elő azt a bizonyos kellemesen bizsergető érzést, esetleg a könnyeket. 

A romantikus filmek egyidősek a filmgyártással, ahogy a szerelmes könyvek, költemények is egészen ősi igényeket szolgálnak ki. Legutóbb az Entertainment Weekly állított össze az elmúlt 25 év terméséből egy toplistát, de kifejezetten elégedetlenek voltunk vele.  Eddig úgy tudtuk például, hogy a rajzfilmek gyerekeknek szólnak, szerintünk A szépség és a szörnyeteget képtelenség komolyan venni, a Ghost elcsépelt, a Titanicról pedig említés se essék. A Moulin Rouge pedig már annyira parodisztikus volt, hogy hamarabb lehetett rajta röhögni, mint sírni. De ha már belefogtunk, összegyűjtöttük, mi mit találunk romantikusnak, rangsorolás nélkül, csak úgy ömlesztve. Sokminden kimaradt, amit szeretünk, de valahol mégis csak határt kell szabni, pedig tudnánk folytatni, akár százig is. Aztán a kommentekben lehet egyetérteni vagy ellenkezni.

Pretty Woman
Sokan ki nem állhatják Richard Gere-t és/vagy Julia Roberts-et, de ez a film, úgy ahogy van, a maga ostoba kliséivel együtt is tökéletes. Amikor Julia elmegy ruhát vásárolni... vagy amikor Gere a végén felmászik a tűzlétrán... Egyszerre röhejes és mégis szívmelengető – huh, de ciki szó, de ez van.

Madison megye hídjai
Clint Eastwood ellen már jóval kevesebb lehet a kifogás, Meryl Streep pedig kétségkívül mindenek felett áll. Az egész film egy mestermunka, az apró kis részletekkel, sajnálatos, hogy a végén szívünk melengetése helyett annak facsarása következik be, de így van ez a romantikával, néha fáj, de jó.

Távol Afrikától
Már megint Meryl és a még öregen is isteni Robert Redford, ez az a film, amit akár évente újra lehet nézni. Nagy kár, hogy Karen Blixen kihagyta a szerelmi szálat az eredeti könyvből, de mi már tudjuk, amit tudunk. Furcsa módon, hiába, hogy nincs happy ending, valahogy mégsem annyira szörnyen szomorú a vége, ezért nem kell tőle feltétlenül sírni.

Amelie csodálatos élete
Jeunet édes-bús, digitális románca tipikusan a 21. század terméke, régebben nem arathatott volna sikert két ilyen dinka, mint Amélie és Nino szerelmi története. Így is voltak, akik nem értették, mitől vált világszerte sikeressé, de hát vannak, akik számára csak a tökéletesség elég vonzó. Mi megelégszünk a hétkönapi hülyeségekkel is.

Az angol beteg
Nem is angol, hanem magyar, de nem ezért szeretjük. Ritka a már szinte paródiába hajló szentimentalizmus és a nyerseség ily keveréke, Ondaatje mestere ennek a mixnek, könyveiben még nagyobbak a szélsőségek. Nekünk sokáig az indiai katona és az ápolónő vonal volt a tetszetősebb, de mára megtanultuk értékelni a sivatagi szálat is.

A zongoralecke
No, valószínűleg Harvey Keitel sem gondolta, hogy egyszer még egy Oscar-díjas szerelmi történet egyik főszereplője lesz, az ő alkatával ez igazán tűnt lehetségesnek. Aztán Jane Campion megírta A zongoraleckét és a fél világ beleszeretett Keitelbe. Mi is.

Notting Hill
Szegény jó Hugh Grant, aki rossz színésznek tartja magát (ezzel sokan egyetértenek), mégis sikerült négy filmjével is jelen lennie listánkon és akkor még szigorúak voltunk. Julia Roberts-szel igazán remek párost alkotnak, de persze a pompás forgatókönyv és a mellékszereplők nélkül sehol nem lennének.

Hitch
A bevételi adatok alapján Will Smith a legbefolyásosabb színész pillantnyilag a Földön, de emellett elbűvölő, édes fickó is. Azt szeretjük benne a legjobban, hogy hajlandó hülyét csinálni magából bármikor, de nem csak a humorával férkőzött a szívünkbe. A Hitch megnézése konkrétan felér egy antidepresszánssal, csak ajánlani tudjuk. Vigyázni kell, mert Eva Mendes is életveszélyes, bárki beleeshet.

Love Actually – Igazából szerelem
Megint Hugh Grant, aki brit miniszterelnökként előadja híresen kínos táncjelenetét. A Love Actually mindenből túl sok, szinte be sem férnek az érzelmek az emberbe közben és a legtöbb szereplő totál hülyén viselkedik, de kit érdekel?

Négy esküvő egy temetés
Egy réges-régi Hugh Grant, már a harmadik a listánkon, szegény Andie MacDowell teljesen eltűnt azóta, pedig micsoda hatással volt ránk. Nagy volt a feneke és 32 pasival szexelt, ezen nem csak Grant döbbent meg annak idején, de sokan mások is. Még ma sem biztos, hogy ezt a számot egy szimpatikus szereplő szájába adnák egy romantikus vígjátékban, pedig jó pár év eltelt már azóta.

Ilyenek voltunk
Aki még nem látta, gyorsan szerezze be. Igen, régi, mint a fene, de ettől függetlenül alapmű. Annyira az, hogy a Szex és New Yorkban külön jelenet során emlékeztek meg róla. Sok vidámságot nem érdemes tőle várni, inkább a szenvedős kategória versenyzőit erősíti, de a szerelem néha ilyen, néha meg nem.

The Holiday
Ha csak simán elmesélnénk a történetét ennek a filmnek, nem biztos, hogy elég vonzó lenne, pedig a kezdeti nagy szakítások és könnyek ellenére az egyik legvidámabb romantikus darab. Az a fajta egyszerre nevetek és sírok és imádom minden percét.

Jane Eyre
Egy igazi klasszikus, a legjobb kézből, Zefirelli nagyon ért a feldolgozásokhoz. Tökéletes a szereposztás, az operatőri munka és a forgatókönyv is, ráadásul még a vége is boldog – nem kérhetünk ennél többet egy szép, esős őszi délután.

Minden végzet nehéz
Diane Keaton időről-időre ikonná válik valami miatt. Először volt a Woody Allen korszaka, aztán a Baby Boom miatt lett fiatal nők példaképe, később az Elvált nők klubjával hívta fel magára a figyelmet, most pedig, 62 évesen, egymás után kapja a jobbnál-jobb romantikus szerepeket. A Minden végzet nehézben Jack Nicholson és Keanu Reeves között kellett választania és a film az öregkori szex ábrázolásával

Ha eljön Joe Black
Meglepő ugyan, de Brad Pitt nem sok romantikus filmet készített, pedig valószínűleg bérelt helye volt éveken keresztül a mindenféle szívtipró listákon. Mivel a hírek szerint a közeljövőben nem is fog újabba, ezért aztán meg kell becsülnünk Joe Blacket, a tündéri Claire Forlaniról nem is beszélve.

Dirty Dancing
Legszívesebben csak annyit írnánk: no comment. Kell ezt a filmet még bárkinek is magyarázni? A lényeg, hogy senki nem ültetheti Baby-t a sarokba és nem érdemes egy ilyen orrot megoperáltatni.

Ház a tónál
Sandra Bullock és Keanu Reeves párosa egyszer már bejött, amikor a Féktelenülben egymásra találtak, újra összehozták őket tehát 12 évvel később. Nem sok szerelmes pár volt még, akiket ilyen nehezen leküzdhető dolog, mint az idő, választott szét, de azért nem kell aggódni, a boldog vég útjába semmi sem állhat, ha a rendező úgy akarja.



Flashdance
Nem tudjuk eldönteni, hogy a Flashdance-ben mi volt a vonzóbb, az a rengeteg dögös  és korszakalkotó táncjelenet vagy a munkáslány-főnök se vele-se nélküle sztorija. Végül is mindegy, de az biztos, hogy mindkettő ütősre sikerült. Ja, és bár a zene ma már inkább vicces, de annak idején menőnek számított.

Házibuli
Nehéz elképzelni, hogy a Házibuli alkotói tisztában voltak vele, micsoda legendát alkotnak meg, amikor elkészítették 1982-ben. Hiába telt el azóta 27 év, a mindenit neki, még mindig ugyanezek a dolgok foglalkoztatják a tiniket, csak éppen más ruhát hordanak. Meg persze más zenét hallgatnak, de a Házibuli dalai annyira egyetemlegesen nyálasak, hogy egy bizonyos kor alatt senki nem vonhatja ki magát a hatásuk alól.

Bridget Jones naplója
Már megint Hugh Grant, de ezúttal rosszfiú szerepben, ami minden eddiginél jobban áll neki, a ráadás pedig Colin Firth. Kettőjük párosa szinte háttérbe szorítja még a főszereplő Bridge-et is, egyúttal megajándékoztak minket a világtörténelem legbénább verekedésével is – imádnivalóak.