szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A csokoládé finom és még egészséges is.

A csokoládé finom és még egészséges is. Az előbbit tudjuk tapasztalatból, az utóbbit tudósok hada igyekszik bizonygatni, a csoki jó fiatalodáshoz, szexhez, a stressz ellen, de a mostani hideg idő okozta hangulat javítására egészen biztosan. A csokoládé azonban nem csak kézből fogyasztva remek, hanem főzéshez is, mutatunk három pompás receptet. Akár egy egész háromfogásos ebédet végigkísérhet kedvenc ízünk, van itt leves, csatni a húshoz és a végére egy mousse. Jó étvágyat és jobb kedvet kívánunk!

Hideg epervelőleves fehércsokis csókokkal

Hozzávalók:

A leveshez
60 dkg eper
cukor, bazsalikom és citromlé ízlés szerint

A csókokhoz
2 tojásfehérje
10 dkg porcukor
1 teáskanál almaecet
5 dkg fehércsokoládé

Elkészítés:

Az epret annyi cukros vízben, hogy ellepje, feltesszük főni, éppen csak összerottyantjuk, majd botmixerrel pürésítjük. A levest nem kell átszűrni, ízlés szerint citromlével és bazsalikommal ízesítjük, majd hűtőbe tesszük, amíg a csókok elkészülnek. A tojásfehérjéket elkezdjük felverni, majd fokozatosan hozzákanalazzuk a porcukrot, és addig verjük, míg kőkemény habot nem kapunk. Ebbe forgatjuk bele óvatosan az almaecetet és a korábban egész apróra vágott csokoládét. A habból sütőpapírra vagy szilikonlapra evőkanállal kupacokat teszünk, 100 fokon 45-50 percig szárítjuk. A csókokat a hideg levesen úsztatva tálaljuk.

Bondy

Csokoládés cseresznyecsátni

Hozzávalók:

egy nagy fej hagyma
8 deka vaj
2 evőkanál barnacukor
két nagy marék cseresznye
rozmaring
2 dkg étcsokoládé

Elkészítés:

A hagymát egy csöpp vajon a barnacukorral karamellizáljuk, majd hozzátesszük a maradék vajat és a kimagozott, félbevágott cseresznyét. Rozmaringgal és reszelt csokoládéval ízesítjük. Felforraljuk a csátnit, majd kisebbre vesszük a lángot, és további 40-45 percig lassú tűzön főzzük, amíg sűrű és fényes nem lesz.
Bondy


Fűszeres csokimousse fenyőmagos tuile-val

Hozzávalók:

A csokimousse-hoz
10 dkg 70%-os étcsokoládé
10 dkg porcukor (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb)
2 dl tejszín
1 tojássárgája
3 tojásfehérje
1 teáskanál fahéj
1 kávéskanál szegfűszeg és szerecsendió
frissen őrölt chili és rózsabors

A tuile-hoz
7 dkg fenyőmag
7 dkg porcukor
1 csomag Bourbon vaníliáscukor
1 tojásfehérje
1 dkg vaj
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

Először a kekszet kezdjük el készíteni. A fenyőmagot durvára daraboljuk, összekeverjük a cukorral, a vaníliáscukorral, a tojásfehérjével és az olvasztott vajjal. A masszát betesszük a hűtőbe pihenni, addig elkészítjük a habot. A tejszínt felforraljuk és az előzőleg vízgőz fölött megolvasztott csokoládére öntjük. Hozzákeverjük a tojássárgáját és a fűszereket. Amíg a keverék hűl, a fokozatosan hozzákanalazott cukorral kemény habbá verjük a tojásfehérjéket. A kész habot óvatosan a fűszeres-csokoládés masszába forgatjuk, az egészet fridzsiderben kihűtjük. Amíg a hab hűl, befejezzük a kekszet.  A pihentetett masszába szitáljuk a lisztet, majd egy evőkanál segítségével korongokat formázunk belőle egy tapadásmentes tepsire vagy szilikonlapra. Előmelegített sütőben 150 fokon 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük a a kekszeket. A kész habot gombócolva vagy tálkákban, a kihűlt kekszekkel együtt kínáljuk.

Bondy

A receptek eredetileg a Life&Style kiadvány 2010 tavaszi számában jelentek meg.

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó