szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bár turnéjának első - detroiti - állomásán csúfosan leszerepelt, második fellépésével már meggyőzte a fanyalgókat Chicagóban Charlie Sheen, aki sikersorozatából való távozása után saját színpadi showműsorral próbál meg javítani utóbbi időben botrányos hírnevén.

A Két pasi meg egy kicsi című sorozattal óriási sikereket elért színész Az igazság brutális torpedója című műsorral járja az Egyesült Államokat, az első előadást azonban nagy bukásként könyvelte el a közönség és a szakma is. Az Entertainment Weekly című lap "katasztrófaként" jellemezte a produkciót, a Hollywood Reporter azt írta, "minden, csak nem szórakoztatás".

Charle Sheen a kedvezőtlen fogadtatás után változtatott a műsoron, és ahelyett, hogy a romlott világról beszélt volna, inkább kérdésekre válaszolt és életének epizódjait elevenítette fel. A chicagói közönség óriási ovációval jutalmazta a filmcsillagot, akit állva ünnepeltek - írta a Chicago Tribune, megjegyezve hogy Sheen ügyesen támaszkodott a közönségre. A színészt kedden az Ohio állambeli Clevelandbe várják, a hét végén New Yorkban lép fel. A májusig tartó körút 19 kanadai és amerikai előadásból áll.

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Se kép, se hang – egy elavult vezeték miatt teljesen összeomlott Amerika egyik legforgalmasabb reptere

Se kép, se hang – egy elavult vezeték miatt teljesen összeomlott Amerika egyik legforgalmasabb reptere