szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy osztrák cukrász „különleges” tortát készített. A süteményen egy náci karlendítést ábrázoló, feltehetően marcipánból készült díszítmény látható, de hogy a torta elfogyasztói még véletlenül se „értsék félre” a gesztust: egy német Wehrmacht-rohamsisak és egy horogkereszt is segített elhelyezni „térben és időben” a torta formavilágát.

A Bécs környéki cukrászmester, a Maria Enzersdorf-i Manfred Klaschka tortájából világbotrányt csinált a Mauthausen-bizottság.

A Holokauszt borzalmainak elfeledése ellen küzdő csoport ugyanis nyilvánosságra hozta az esetet. A cukrász előbb cáfolni és pontosítani igyekezett a híreket: elmondta nyolc éve készített talán három ilyen tortát, de ő maga nem náci és nem is „pék”, ahogy az eredeti hír szólt, hanem cukrász. Klaschka mindenesetre bocsánatot kért a történtekért.

Klaschka - új tortájával és Willi Mernyivel
AP

Mindenesetre most mással próbálkozik a süteménykészítő, erről több hírügynökség és az osztrák Die Presse című osztrák lap, valamint az amerikai Boston.com is hírt adott. Klaschka azzal próbálta most helyrehozni a hibáját, hogy egy húsvéti, kalácsszerű péksüteményt készített zsidó és keresztény szimbólumokkal.

A Maria Enzersdorf-i cukrász ezúttal a Mauthasen-bizottság tagjának, Willi Mernyinek ajánlotta fel készítményét. Cserébe Mernyi adott egy könyvet a cukrásznak arról, hogy milyen bűnöket követtek el a nácik az ausztriai Mauthausen koncentrációs táborában.

Mernyi az eset kapcsán hangsúlyozta: nem gondolná, hogy Klaschka egy „jobboldali pék” lenne, és szerinte a cukrász sajnálja, hogy elkészítette korábban a tortákat. Az eset azonban nem zárult le: a Die Presse értesülései szerint az osztrák hatóságok vizsgálják, hogy törvényt sértett-e a torta elkészítésével Klaschka.

hvg.hu Napi merítés

Náci munkásoknak épült a világ legnagyobb fürdővárosa

A csaknem 5 kilométer hosszú "rügeni kolosszus" 20 ezer német munkás gondtalan nyaralását biztosította. A mediterrán országokba innen induló luxushajókon söröző náci melósokat irigyelték fél Európa kétkezi iparosai. Az egykor 11 ezer szobás üdülőváros ma szellemváros - olvasható a Falanszter blogon.

hvg.hu Tech

Titkos iratokkal a bugyijában énekelt Hitlernek a kémnő

Elárverezik Margery Booth fényképét Angliában - az aukciósház 100 fontot remél a fotó eladásából. A kémnő Nagy-Britanniának dolgozott a második világháború idején, és egy alkalommal Hitlernek is énekelt.

Solymosi Frigyes Vélemény

Solymosi Frigyes: Vérünkben lenne a gyűlölet?

Mint korábban a hírügynökségek közölték: Magyarországot a zsidók 66 évvel ezelőtti üldöztetéséért két amerikai ügyvéd, Chuck Fax és Marc Zell újból beperelte. A szerző fejtegetésében arra kíván feleletet kapni, hogy valóban gyűlölték-e a felmenők annak idején a zsidókat, mennyiben voltak szabadok az akkori döntésekben; és a szovjet dominancia alatt elszenvedett meghurcolásokért, vagyon-vesztésekért nem járna-e hazánk polgárainak kárpótlás?

hvg.hu Tech

Titkos náci térkép alapján keresnék az eltűnt borostyánszobát

Támogatókat toborozna egy német férfi ahhoz, hogy egy titkos térkép alapján felkutassa a nácik által a második világháború alatt a Szovjetunióból elhurcolt világhírű, 150 millió eurót érő cári borostyánszobát. Kérdés, ki adhat pénzt a kincskeresésre Andreas Uckertnek, aki korábban festményeket is hamisított.

MTI Itthon

Volt főrabbi: „Az antiszemitizmus őrületté fajult”

Az antiszemitizmus őrületté, ragályos betegséggé fajult, egyre jobban terjed, és ha nem teszünk ellene most, több mint hatvan év után sem, akkor még tovább terjed - mondta Israel Meir Lau, Izrael volt országos főrabbija kedden Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtti, zsúfolásig telt téren.

hvg.hu/MTI Világ

Hajdani nácik, usztasák és vasgárdisták Bolíviában

A bolíviai kormány ellen lázadó nagybirtokosok, gyárosok és bányatulajdonosok jelentős része a második világháború után Dél-Amerikába menekült európai fasiszták, illetve leszármazottaik közül kerül ki – állítja Jean Ziegler svájci szociológus Der Hass auf den Westen (A Nyugat iránti gyűlölet) című könyvében.

Az eddigi legkisebb aszteroida találta el a Földet

Az eddigi legkisebb aszteroida találta el a Földet

Megnézhetjük magunkat: a statisztikából látszik, miért ér 37 százalékkal többet az osztrák átlagjövedelem a magyarnál

Megnézhetjük magunkat: a statisztikából látszik, miért ér 37 százalékkal többet az osztrák átlagjövedelem a magyarnál

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár