szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A dalfesztivál döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegettek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolták. Végül Azerbajdzsán nyert, Wolf Kati pedig a 22. helyen végzett.

Most érkezett

A düsseldorfi hangulat szerint a német, a brit, a magyar és a spanyol viszi a pálmát

A Spiegel Online is percről-percre követte az eseményeket, egy tudósítójuk pedig élőben közvetített. Hangulatjelentése szerint Lena az első, a Blue a második, Wolf a harmadik!!! De ez csak a taps és az ováció mércéje A szavazásnak pár perce vége. Az eredmény pillanatokon belül kiderül.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Szavazás utolsó percei

Még pár percig szavazhatnak a nézők minden résztvevő országból minden résztvevőre, kivéve a sajátjukra. Az összesített eredmény 50 százalékát teszi ki az eredménynek, a másik fele a nemzeti zsűrik pontszámaiból áll ösze. Róluk csak holnap tudunk meg részleteket, ami biztos, öttagú a stáb, nem a helyszínen, hanem otthon voksolnak, és előadókból, producerekből áll, akik értenek a zeneszakmához.

Szabó László a szervező MTVA kommunikációs igazgató ígérete szerint a show után kiderül, kikből áll a magyar zsűri.

Utoljára, de nem utolsósorban

Nagyítás-fotógalériánk a döntőről.
Utoljára a grúzok szerepeltek, az Elderine elnevezésű felálllás azonban nem így nézett ki még az elején. A dalt beválogatták ugyanis a kaukázusiak, az énekesnővel viszont nem voltak megelégedve. Ezért kerestek az együttes élére egy jobbat: Sophio Toroshelidzét.

Két szőke egymás után

Az ukránok Mika Newtonnal próbálják levenni a közönséget a lábáról. Az Angel című számot előadó énekes Ukrajnában igazi csillag: ő jegyzi például a Hubba-Bubba reklámfilm dalát is.

Utána a szerb Nina érkezik a színpadra, aki retro-popos előadásával vidítja fel a nézőket és saját nyelvén énekel. Magabiztosak déli szomszédaink a dalfesztiválon, hisz 2007-es első, önálló szereplésük után rögtön meg is nyerték az Eurovíziós Dalfesztivált.

Nekünk sem volt sikertelen a debütálásunk. Magyarország először 1994-ben vett részt a versenyen, és Friderkai rögtön 4. helyezést ért el. Azóta sem volt ilyen jó eredményünk. Vajon most megdöntjük?

Macarena új verzióban: színpadon a spanyolok

Lucia Péreznek sem kellett elődöntőben küzdenie a szavazatokért, hanem automatikusan a döntőben bizonythat.

Dala mintha a  La  Macarena és a Ketchup song című nyári slágerek mélabús egyvelege lenne...még a koreográfia is hasonlít.

Az izlandiak nem dallal, hanem sztorival érkeztek

Nagyítás-fotógalériánk a döntőről.
Izlandot Sjonni barátai (a Sjonni's Friends) képviselik. Sjonni az év elején sajnálatosan elhunyt agyvérzésben, pedig nagyon szeretett volna szerepelni egy dallal az idei dalfesztiválon. A felesége és haverjai összeálltak az emlékére.

Az osztrákok goszpellel erősítenek három év kihagyás után

Nagyítás-fotógalériánk a döntőről
2008-tól az osztrákok meg voltak sértődve a dalfesztiválra a szerintük igazságtalan szavazási szabályok miatt. Mostanra kiengesztelődtek, és küldtek egy fiatal énekesnőt, Nadine Beilert, illetve néhány goszpelénekest.

Lena: kicsit másképp...

...mint tavaly, amikor smink nélkül, egyszerű testhezálló ruhában, egyedül jelent meg Oslo színpadán. A Taken By a Stranger című dalt egy nagyszabású show keretében választották ki Lenának pár hónappal ezelőtt Németországban, ahol a szövegírók és a dalszerzők versenyeztek az énekesnő kegyeiért. A kérdés, sikerül-e kétszer egymás után győzedelmeskednie. Ilyen még soha nem volt az Eurovíziós Dalfesztivál történetében.

1 2 3 4 5
hvg.hu Kult

Eurovíziós Dalfesztivál: diplomáciai ki-nyer-ma?

Az Eurovíziós Dalfesztiválon való győzelemhez az előadók tehetségének és a jó dalnak vajmi kevés köze van a rossznyelvek szerint. Néhányan összeesküvés-elméletekről is rebegnek, Ausztria például pár évig azért nem volt hajlandó részt venni a versenyen, mert elege volt a haknidiplomáciából.

Lukács Andrea Kult

Mennyibe kerülne megnyerni az Eurovíziós Dalfesztivált?

Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjén izgulhatunk, mert Wolf Kati is versenyez. Utánajártunk, hogyan készül a magyar delegáció, ki fizeti a mókát, továbbá eljátszadoztunk a gondolattal: mi lenne, ha megnyerné a "What About My Dreams?" a dalversenyt.

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába