szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átlépte a hétmilliárd dolláros jegybevételt a nyolc Harry Potter-film - jelentette be a produkciókat gyártó Warner Bros. stúdió, amely minden idők legjövedelmezőbb filmsorozatának nevezte a varázslósagát.

A hollywoodi stúdió valóban óriási sikerként könyvelheti el a J.K. Rowling hétkötetes regényfolyamából született nyolc film fogadtatását. Dan Fellman, a Warner észak-amerikai forgalmazási főnöke egyenesen "elképesztő teljesítménynek" nevezte a bevételi eredményt.

Az elemzések ugyanakkor rámutatnak, hogy a filmek összeadott jegybevétele nem kalkulál az inflációval, és abból az sem derül ki, hogy a sorozat elmúlt egy évtizede alatt csökkent a nézőszám.

A Warner két részben hozta forgalomba a regény befejező kötetéből készült filmet. A Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész július 15-én debütált a mozikban. Az elmúlt egy hétben a 3D-ben forgalomba került produkció eddig több mint 640 millió dolláros (120 milliárd forintos) globális összbevételre tett szert.

A záró epizód Magyarországon a háromnapos nyitó hétvége bevételeinek mindenkori toplistáján is átvette az első helyet 178,1 millió forintos jegyeladással.

Habony körei tovább nyomulnak a paksi bővítésnél

Habony körei tovább nyomulnak a paksi bővítésnél

A Nitrogénművek a kormány „büntetőadójára” mutogat – „Jól áll a cég, csak nincs pénze”

A Nitrogénművek a kormány „büntetőadójára” mutogat – „Jól áll a cég, csak nincs pénze”

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle