szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Születésnapot tart a fővárosi állatkert, hétfőn, kedden és szerdán a 145 centiméter alatti gyerekek ingyenesen mehetnek be.

Díjmentesen tekinthetik meg a 145 centiméter alatti testmagasságú érdeklődők a Fővárosi Állat- és Növénykertet hétfőn, kedden és szerdán abból az alkalomból, hogy az intézmény augusztus 9-én ünnepli 145. születésnapját. A csaknem ezer állat- és kétezer növényfaj mellett a többi között tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal és artistákkal találkozhat a közönség.

Az "Ünnepeljünk ezeren" elnevezésű programsorozat keretében minden egész- és félórában állatbemutatókkal, látványetetésekkel, testközelből megismerhető állatokkal várják a látogatókat. Kedden emellett korhű jelmezesek és egy szakállas hölgy is hozzájárul a megnyitás korának felidézéséhez - közölte a városligeti intézmény.

A kert érdekességeivel, kulisszatitkaival és történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők kedden Ráday Mihály városvédő, valamint Lampert Rózsa, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezető felügyelőjének kalauzolásával, Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója pedig a Nagyszikla belsejében készülő Varázshegyet mutatja be. Hétfőn és szerdán Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője segít a titkok és legendák megismerésében. A vezetéseken való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni az intézmény honlapján lehet.

MTI / Nagy Lajos
Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot