szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Türkmenisztánban betiltották a műholdvevő antennák használatát a fővárosi épületeken, az indoklás szerint azért, mert azok elcsúfítják az építészeti környezetet

A tetőkre és homlokzatokra felszerelt tányérantennák rossz hatással vannnak Asgabat (Ashabád) építészeti megjelenésére - mondta az ország teljhatalmú elnöke, Gurbanguly Berdimukhammedow a Neitralny Turkmenistan című kormánylapnak.

Az államfő utasította a kormányt, hogy kábeltelevíziókkal helyettesítse a műholdas csatornákat. A főváros régebbi negyedeinek lakói azt állítják, hogy több mint 700 égi csatornát tudnak fogni.

A műholdas tévéadások a független tájékozódás ritka lehetőségét jelentik a tekintélyuralmi Türkmenisztán lakosai számára. Berdimukhammedow már 2007-ben, elnöksége első évében javasolta a tányérantennák leszerelését, de akkor elhalasztották a tervet, mert a lakosság nyugtalankodni kezdett, hogy korlátozni fogják a külföldi adók nézését.

A tájékoztatási minisztérium szerint a kábeltelevíziókat ingyenesen vezetik be, és az alapcsomagban négy műhold eddig is sugárzott csatornái is helyet kapnak.

Türkmenisztán a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság-indexén majdnem az utolsó helyen végzett 2010-ben: csak Eritrea és Észak-Korea szerepelt rosszabbul.

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését