szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Különös háromszögekből álló alakzatokat és koncentrikus köröket formáló épületeket látni két, a Google Earth-ről leszedett képen az elhagyatott Góbi-sivatagban, amelyet Kína katonai, űr- és nukleáris programjához használ.

Két, a Google Earth-ön található képen az űrből is látható, mérföld hosszú fényvisszaverő téglalapokat látni, ahogyan kusza, egymást metsző fehér vonalakat formáznak. Egy harmadik képen koncentrikus köröket formáló objektumok látszanak középen három vadászgéppel - írja a The Telegraph.

budapestcity.org

Mindhárom, a Google Earth-ön látható helyszín Ganszu és Csinjiang tartomány határán található, körülbelül 100 mérfölddel a kínai űrprogram központjától, bár a helyszínek közelében nincs jele semmiféle tevékenységnek. A titkos kínai repülőprogram katonai bázisa, Ding Csin, valamint az egykori kínai atomrobbantások helyszíne azonban szintén körülbelül 400 mérföldre fekszik a rejtélyes alakzatokat formáló helyszínektől.

budapestcity.org

A rejtélyes alakzatok célja egyelőre ismeretlen, de egyes szakértők szerint a kínai rakéták optikai tartományának vizsgálatát szolgálhatják, és így szimulálhatják a városok utcahálózatát. Az összeesküvés-elméletek kedvelői azonban máris a rejtélyes amerikai Nevadában található "51-es körzethez" hasonlítják a titokzatos rajzolatokat, ahol egyes elméletek szerint egy Roswellben lezuhant UFO maradványait őrzik.

Trump beszélt Putyinnal, az a terv, hogy meglátogatják egymást

Trump beszélt Putyinnal, az a terv, hogy meglátogatják egymást

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó