szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dalra fakadt egy élő tévéinterjúban az ausztrál kereskedelmi miniszter, hogy így védje meg a pártja által szorgalmazott tervezett szénadót, amelyet sokan elleneznek. Az ellenzék szerint ez a teher gyakorlatilag letörölné a térképről Whyalla bányászvárost. A miniszter mindezt úgy cáfolta meg, hogy elénekelte a kamerák előtt a „No Whyalla Wipe Out” című dalt.

A kereskedelemért és versenyképességért felelős ausztrál miniszter, Craig Emerson megmutatta énektudását választóinak, amikor az élő interjúban arról kérdezték, milyen hatással lesz majd szerinte a szénadó a dél-ausztráliai bányászváros, Whyalla gazdaságára.

Tony Abbott ellenzéki vezető korábban azt állította ugyanis, hogy az adó egyszerűen letörli majd a várost a térképről, ha bevezetik.

A miniszter az egyik ausztrál csapat, a Skyhooks 1975-ös dalát énekelte el, sajátos szöveggel és ritmikus tánclépésekkel. A szám eredeti címe „Horror Movie” volt, amit a politikus „No Whyalla wipe out”-ra változtatott, amit nagyjából annyit jelent, hogy Whyallát nem törlik el.

 A The Telegraph cikke szerint Craig Emerson lelkesen, bár kissé hamisan énekelt.

Nem ő volt az első politikus, aki egy dalból idézett a szénadóval kapcsolatban. Mary Jo Fisher liberális szenátor a Hokey Cokey egyik számát használta fel beszédéhez, így fejezte ki, hogy ellenzi a bevezetést.

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Még Orbán francia szövetségese szerint is brutális, ahogy Trump felfüggesztette az ukránok támogatását

Még Orbán francia szövetségese szerint is brutális, ahogy Trump felfüggesztette az ukránok támogatását