szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hatalmas súlya miatt nem tudták hazavinni, így egy közeli kisvendéglő szakácsai dolgozták fel azt a 47 kilós harcsát, amit a szegedi Lencsés tóból fogott ki egy férfi még szerda délelőtt – írja a delmagyar.hu.

Juhász Ádám, az óriáshal kifogója a lapnak azt mondta: pontyra akartak menni, de a marhahúsos-fűszeres csalira végül a termetes harcsa kapott rá, amit félórás fárasztás után tudtak szákba terelni. A hal nagyjából két méter hosszú lehetett, bár ezt pontosan nem mérték le. A pecásnak ilyen kapitális zsákmánya még nem volt – tette hozzá a lap.

A cikk szerint az ekkora méretű harcsát tilos visszadobni, mert rengeteg halat elpusztít, és ezzel komoly kárt okoz. Az óriáshalat viszont haza sem lehetett vinni, mivel öt kilónál nehezebb volt.

A harcsát végül a tó melletti kisvendéglő szakácsai a helyszínen feldolgozták: halászlé és halpaprikás lett belőle.

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő