szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az emberi arcot is azonosítani képes robotokkal működik egy jövőre megnyíló szálloda Japánban.

Robotok fogadják a vendégeket, takarítják a szobákat és szolgálnak fel a kávét a Henn na Hotel, azaz "különös hotel" nevű futurisztikus szállodában, amely júliusban nyitja meg kapuit Nagaszaki tartományban, Szaszebóban, a Huis Ten Bosch holland tematikájú szabadidőpark területén, ahol régi holland épületek valós méretű másai várják a látogatókat.

A hotel neve utal arra is, hogy a legmodernebb technológiákkal együtt változik majd – mondták az üzemeltetők. A henn a japánban ugyanis a változás szóban is szerepel.

A robotokat elsősorban nem attrakciónak szánják, hanem a költségeket szeretnék csökkenteni velük. A tervek szerint a recepción például egy fiatal japán nő képére formált android fogadja a vendégeket.

A hotel első, 72 szobás épülete július 17-én nyílik. A második épület egy év múlva készül el. Áramellátását energiatakarékos, napenergiát gyűjtő eszközökkel oldják meg. A kulcsok helyett pedig a vendégek arcfelismerő szoftver segítségével juthatnak be szobáikba.

A Nikkei szerint a robotszemélyzet és az energiatakarékos áramellátás révén a szálloda üzemeltetési költsége nagyjából harmada lesz egy hagyományos szállodáénak.

A hotelben egy egyszemélyes szoba hétezer jen (13 ezer forint) lesz éjszakánként, egy kétszemélyes pedig kilencezer jen (21 ezer forint). A tervek szerint aukción értékesítik a helyeket, ha a főszezonban túljelentkezés lesz a szobákra: aki a legtöbbet kínálja egy éjszakáért, az maradhat, bár a határ nem a csillagos ég, hanem például 14 ezer jen az egyszemélyes szoba esetében.

A Huis Ten Bosch üzemeltetői terveik szerint a jövőben a konténerhez hasonló szobákkal rendelkező "okoshoteleket" a fejlődő országokba is exportálják.

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Százezrek menekültek el Kongóban egy nyersanyagokban gazdag városért vívott harcok elől

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”