szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Innsbruck közelében lévő Európa-hídról bungee jumpingolt egy 80 éves bolgár nő. 192 méterről vetette magát a mélybe, ez volt a 39. ugrása – mondta az esemény szervezője.

Először nem akarták engedélyezni Penka Baleva ugrását, de bemutatta a korábbi 38 ugrást dokumentáló iratokat, ráadásul orvosi igazolása is volt.

"Olyan eufóriával ugrált utána, mint senki korábban. Kiabált, örömében ugrándozott és össze-vissza csókolta a segítőket" – mondta Hirner.

"Először kicsit aggódtam, de aztán egyszerűen csak megcsináltam. Csodaszép volt, különösen ezzel a remek kilátással itt a természetben" – mondta az ugrás után Penka Baleva.

A nő azonban még így sem a legidősebb kötélugró. Az eddigi rekordot egy 92 éves férfi tartja.

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt