szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem hitelesíti a Guinness Világrekordok zsűrije a 300 kelet-kínai rekordját, akik megsütöttek több mint négy tonna rizst, de annak egy része kárba veszett – erősítette meg a szervezet térségi marketingigazgatója hétfőn a Hszinhua hírügynökségnek.

A jangcsoui szervezők elismerték, hogy körülbelül 150 kilogramm rizst nem ettek meg. A szabályok szerint el kell fogyasztani az olyan ételeket, amelyek érintettek egy rekordkísérletben.

Törvénysértés nem történt ugyan, de a Guinness egy-egy rekordkísérlet erkölcsi, hagyományokat érintő és vallási vonatkozásait is vizsgálja a döntései előtt. Az érintettek, akiket már értesítették a kizárásról, illetve annak okáról, elfogadták a bírálatot.

Kiderült, hogy a szóban forgó másfél mázsa rizst végül sertésekkel etették fel Csiangszu tartomány idén 255 éves településén. A helyiek a város születésnapja alkalmából döntöttek a rizssütési világrekord megdöntése mellett, amelyre 4 órát szántak múlt pénteken.

A helyi specialitásnak számító sült rizst tengeri uborkával, illetve más hozzávalókkal ízesítették, és abban a hitben fejezték be a főzést, hogy sikerült a törökországi rekordot túlszárnyalniuk. Az "eredményt" a helyi diákokkal kívánták megetetni, de a menü egysíkú volt, így egy jelentős mennyiséget kénytelenek voltak négy napon túl tárolni. Ezután pedig már úgy ítélték meg, hogy az étel emberi fogyasztásra alkalmatlan, mehet a malacoknak.

A rizssütés nagy eseménynek számított Jangcsouban, az interneten sok fénykép jelent meg az amúgy 140 ezer jüanba (6,2 millió forint) kerülő akcióról, valamint arról is, ahogy az emberek végül a hizlaldába induló teherautóra lapátolják az élelmet.

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Nyugdíjba megy Müller Cecília, akit Orbán szerint egycsapásra megszeretett az ország

Nyugdíjba megy Müller Cecília, akit Orbán szerint egycsapásra megszeretett az ország

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét