A celeb arról híres, hogy híres, és arról ismerszik meg, hogy mindenki ismeri. Egyedüli differentia specificája a hírnevesség és az ismertség. Nem rátermettsége, jelleme, teljesítménye választja ki őt a tömegből, hanem erős vágya, hogy celeb lehessen. Az embernek azon fajtája ő, amelyiknek csak magán kívül, a közönségben működik az élete. Létezésének súlypontja nem a személyiségében búvik meg, hanem önmagán kívül, a közönségben található. Ebben hasonlít a csikóhalhoz.

Azt hihetnénk, hogy a celeb az evolúció késő huszadik századi fejleménye, ha nincs tömegmédia, nincs az a közeg, ami kitermelné őt. Ebben van is valami, csakhogy a tömegmédia meg a bulvár nem újsütetű találmány. A hírnévgyár már korábban is működött, még ha nem is teljesen úgy, ahogyan a mostani celebipar.

Itt van mindjárt Batthyány Apraxin Júlia esete, aki kétségkívül az 1860-as évek Magyarországának celebritása volt, noha a súlytalanabb karaktert jelölő celebnek csak erős megszorításokkal nevezhető. Mátay Mónika a Médiakutató legutóbbi számában róla ír. Extravagáns viselkedése, feltűnési viszketegsége, a sajtó által is felkapott botrányai alapján joggal véli a kiváló történész, hogy Júlia kiérdemelte a „női dandy” címet.

A korabeli celebek akkoriban ugyanis világszerte dandyk közül választódtak ki, akiknek magyar változata az arszlán volt. Az ilyesféle – többnyire fiatal – ember naphosszat spleenesen téblábolt, szülei vagy mások pénzét tékozolta, látszólag nem sokat adott az uralkodó normákra, egyedül megjelenése és életvitele választékos stílusa izgatta. Márpedig Batthyány Apraxin Júlia erre nagyon ügyelt, ezt a kor sajtója és memoárirodalma is bizonyítja. Nem volt ugyan szép, de megvolt az érzéke ahhoz, hogy nyomatékosítsa társasági jelenlétét. Ebben nagy segítségére volt, hogy arisztokratának született és dúsgazdag volt.

Apja egy bécsi orosz diplomata volt, aki azonban a kis Júlia 1825-ös vagy 1830-as születése után néhány évvel elvált feleségétől. Hősnőnk anyja újra megházasodott, az új férj Eszterházy József gróf volt. Ekkor találkozhatott a magyar kultúrával és oltódott be a romantikával. Korán verselgetett, műkedvelő előadásokon szerepelt. Jó és változatos nevelést kapott. Irodalom, nyelvek, asztronómia, filozófia, sőt még bonctan is szerepelt az étlapon.

Hamari házasságkötés Batthyány Artúrral (a mártír miniszterelnök rokonával) 1849 októberében (!), aztán jöttek a gyerekek szép sorban, kilenc éven belül öt. De a kortársak szerint Júlia inkább ékszernek, ölebnek tekintette őket, az anyai szerepben nem tudott kiteljesedni. A társasági élettel mindenesetre nem kellett szakítania, Bécsben hírneves szalont vitt.

Ő azonban többre, saját jogon kivívott hírnévre vágyik. Amikor a család 1860-ban Pest-Budára költözik, hozzálát, hogy vágyait kiteljesítse: az önmegvalósítás göröngyös útjára lép. Pompás ruhákban parádézik, szórja a pénzt, nagy házat visz, az ország hírességeivel (írókkal!) mutatkozik. Magánélete viharos. Az újságírók körüldongják, és hírül adják újabb és újabb hőstetteit. Ebben Júlia valóban hasonlít a mai „magyar sztárokra”, celebekre.

De legalább annyira fontosak a különbségek is. A fényűző és extravagáns életvitel mellett hősnőnk ugyanis az irodalom és a színjátszás révén akar kitűnni, hírnevet szerezni. Akkoriban ugyanis (és ez fontos), teljesítményre is szükség volt a hírnévhez. Ír és darabjait a színházak műsorra tűzik, sőt ő maga is színészkedik. Ez már azonban sok a családnak és az arisztokrata köröknek, és elfordulnak tőle. Most már tényleg jöhetnek a kalandok, szerelmek, csalódások. Ráadásnak egy szószegő szerető, báró Vécsey, aki miatt a családját is elhagyja. A gyerekek Artúrnál maradnak.

A korszak túlcsorduló hazafias buzgalomtól izzó közönsége azonban kitart mellette, legalábbis is kíváncsi marad rá. Júlia idegenes beszéde és származása ellenére lángolóbb hazafi lesz, mint a törzsökös magyar honleányok. Ami persze a XIX. században egyáltalán nem ment ritkaságszámba. (Lásd a férfiak közül Hunfalvy János, Toldy Ferenc, Herman Ottó vagy éppen Petőfi Sándor példáját.) Úgy tűnik azonban, Júliánknak a nemzeti stíl divatossága imponálhatott leginkább, a hazaszeret póz maradt nála, nem tétovázik hát elhagyni Magyarországot, amikor a hírnevet külföldön orrontja. Noha Kossuthot is meglátogatta az emigrációban, de csak azért, hogy ajánlólevelet kapjon tőle, hogy színésznői karrierjét III. Napóleon Párizsában, a korszak Hollywoodjában teljesíthesse ki.

1863 tavaszát írjuk ekkor, s utána már csak keveset tudni 1917-ig tartó hosszú életútjáról. Mátay azért annyi kiderít, hogy a remélt „nemzetközi” színházi siker elmarad, kedvese, a színházigazgató Molnár György is elhagyja. Nélkülözni kényszerül, sőt éhezik, de egy családjával szemben megnyert örökösödési per kihúzza a slamasztikából. Nőül megy egy spanyol tábornokhoz, szalonja lesz Párizsban, és újabb regényekkel rukkol elő.

Ki-ki döntse el magának, lát-e valami közöset Batthyány Apraxin Júlia, illetve Zalatnay Cini, Molnár Anikó vagy Győzike sorsában. 

(Médiakutató, 2009/tél)

zádori