szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Pénteken szünnap volt a belgrádi U18-as vízilabda Európa-bajnokságon, de a Banjica sportcentrum uszodája talán most volt a leghangosabb, méghozzá a botránytól. A negyeddöntőben ugyanis a bírók nem adtak meg egy nyilvánvalóan szabályos gólt a hazaiak ellen játszó olaszoknak a meccs hajrájában.

A nagy indulatokat kiváltó esemény az utolsó negyedben, kevesebb mint 2 perccel a játékidő lejárta előtt történt. A szerbek 9:7-re vezettek, s az olaszok feljövőben voltak, hiszen hármat lőttek sorozatban, és közben egyet sem kaptak. Sőt belőtték a negyedik, érvénytelenített találatot is, ami a kapu belső fém merevítéséről visszapattant a mezőnybe. A Waterpolo World tudósítója, Wolfgang Phillipps szerint az ukrán gólbíró, Serhij Goncsarov jelezte a találatot, sőt szerb nézők, köztük Nebojsa Novoselac, a felnőtt válogatott másodedzője is elismerte, hogy a labda bent volt.

Az olaszok hiába tiltakoztak, a német Jürgen Hausche és a szlovák Stefan Bottlik – két jól ismert nemzetközi játékvezető – nem szakították meg a játékot, s a kipattanó labdával a szerbek azonnal lefordultak, sőt a bírók az elhaló támadás végén még kiállítást is fújtak a javukra, amit értékesítettek. A maradék 81 másodpercben az olaszoknak már csak egy gólra futotta az erejéből, s a hivatalos végeredmény 10:8 lett.

A LEN illetékesei a történteket nem hagyhatták szó nélkül, s úgy döntöttek, hogy a két játékvezetőt a további mérkőzésekre nem jelöli. Magyarán hazaküldték őket. Ettől még a szerb csapat a döntőért mérkőzhet.

Nem ez az első ilyen eset a Banjica uszodában. Tavaly ugyanitt, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) – az ifjúsági olimpia európai megfelelője – víziladba versenyeinek döntőjében a szerbek ellen lőtt magyar ötméterest (!) érvénytelenítette egy szlovén-francia bírópáros a szerb (!) gólbíró jelzése ellenére.

Arra hogy a játékvezetésre milyen hatással lesz a mostani döntés, s a még éremért versengő négy csapat (szerbek és görögök, horvátok és magyarok) sorsát ez miként befolyásolja, csak a szombat és vasárnap este adja meg a választ.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Sport

Vízilabda: hengereltek a magyarok az ifi Eb nyitányán

Megkezdte szereplését a magyar ifi-válogatott a belgrádi U18-as Vízilabda Európa-bajnokságon. A bemutatkozás fényesen sikeredett, hiszen Szlovénia legjobbjait 21-4 arányban múlták felül fiaink – tudósít a vízlibada szövetség honlapja, az mvlsz.hu.