szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Amerikai asztronómusok számításai szerint a Nap üstököseinek legalább öt százalékát más csillagoktól csenhette el.

A Naprendszerben több milliárd üstökös van. Olyan, a Nap körül keringő néhány kilométeres égitestekről van szó, amelyek magja lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból áll - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon. 

Az üstökösök az Oort-felhőben, a Naprendszer legkülső tartományában keringenek, amely a Nap-Föld közötti 150 millió kilométeres távolság százszorosára van a központi csillagtól. A kutatók feltételezése szerint az Oort-felhő "lakosainak" némelyike más csillagok környékéről származhat: a Nap gravitációs ereje szippantotta el őket valamikor 4 milliárd évvel ezelőtt. 

Stephen Levine, az Arizona állambeli Lowell Obszervatórium csillagásza és Cathrine Gosmeyer, az Indianai Egyetem végzős hallgatója olyan komputeres szimulációt végzett el, amellyel megkísérelték kiszámítani, hogy a csillagok egymás közelségébe kerülve milyen gyakorisággal "csereberélhetnek" üstökösöket. "Úgy tűnik, hogy ez sokkal gyakoribb jelenség, mint eddig feltételeztük" - hangsúlyozta Levine. 

Elemezve a Nap szomszédságában lévő csillagok számát és pályáját, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ezek 1-2 millió évenként kerülnek közel a Naphoz. Ez azt jelenti, hogy a Nap "életében" tízezer-ötvenezer találkozásra került sor, amelyek során könnyűszerrel "cserélhetett" üstökösöket más csillagokkal. Az idegen üstökösök az Oort-felhő "népességének" legkevesebb öt százalékát teszik ki. 

Mint a csillagászok rámutattak, elméletüket meglehetősen nehéz bizonyítani. Egyrészt senki sem tudja, hogy más csillagok is rendelkeznek-e az Oort-felhőhöz hasonló üstököszónával. Másrészt a Nap közelébe kerülő üstökösről is nehéz lenne bizonyítani, hogy máshonnan származnak. Az egyik lehetőség - meghatározni az üstökösök vegyi összetételét, hogy megállapítsák, egyeznek-e a Napéval. Amennyiben nincs ilyen egyezés, jövevény üstökösről van szó, amely a Naptól különböző vegyi összetételű csillag közelében képződött.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Több mint 160 sportolót csapott be hamis sportorvosi igazolásokkal egy budapesti férfi

Több mint 160 sportolót csapott be hamis sportorvosi igazolásokkal egy budapesti férfi

Fekete-Győr: 2022 valódi korszakváltás lesz

Fekete-Győr: 2022 valódi korszakváltás lesz

Meghalt egy 18 éves koronavírusos beteg

Meghalt egy 18 éves koronavírusos beteg