A pszichológusok régóta tudják, hogy összefüggés van a színpreferencia és a lelkiállapot között. Az egyik legismertebb ilyen lélektani felmérő eszköz a pillanatnyi lelkiállapot megállapítására használatos, úgynevezett Lüscher teszt.

A fájdalom a betegség fontos diagnosztikai tünete, ugyanakkor igen nehezen mérhető és értékelhető. A betegek nem egyformán reagálnak a fájdalomra, és nem mindig értik, hogy éppen mijük fáj. Az izgalom, a vonzódás, a rémület vagy a depresszió mind befolyásolhatja a betegség tüneteit. Vannak, akik alulértékelik, vannak akik túlértékelik a bajukat. Mindez nehezíti az orvosok dolgát.

Joggal merült fel a kérdés, hogy nincs-e összefüggés a meglehetősen szubjektív fájdalomérzékelés és a színek között. Az egyik publikált kísérletbe 99 beteg és 64 egészséges személyt vontak be. A betegeket négy csoportba sorolták. Az első csoportba a fantomfájdalmaktól szenvedők, a másodikba a fejfájásos, izomfájásos és operáció utáni fájdalomtól szenvedők kerültek. A harmadik csoportba olyan betegeket soroltak, akiknél pszichés hatások váltottak ki fájdalomérzetet, negyedikbe pedig az éles fájdalmat érző gyerekek kerültek.

A vizsgált személyeknek egy listáról ki kellett választani, hogy milyen fájdalomtípus hasonlít leginkább az esetükre és hatos skálán értékelni kellett a fájdalom erősségét. Ezután ki kellett választani a nyolc szín közül kettőt: az egyik szín a fájdalomnak, a másik a fájdalommentes állapotnak felelt meg.

Kiderült, hogy a fantomfájdalmakat és az éles fájdalmat érzők – az egészségesekkel együtt – hasonló módon látják a fájdalmat. Az erős, kibírhatatlan fájdalmat fekete színűnek képzelik. A közepesen erős fájdalom szürke, piros vagy barna, a fájdalom mentes állapot pedig sárga vagy zöld. A pszichogenikus szindrómában szenvedők – bár valóban szenvednek – a való élet problémái elől menekülnek a fájdalomba. A lélektani probléma színválasztásukban is tükröződik: a fájdalom színe szerintük a sárga, a piros és a lila, a fájdalom hiánya pedig szürke színű.