A Vanguard-1 modellje: az első napelemes űreszköz © NASA

Az MSNBC értesülései szerint Vanguard 1-est 1958 március 17-én, helyi idő szerint 12:15:41-kor indította útjára a NASA, hogy időjárási mintákat és földrajzi adatokat gyűjtsön be. Az első napelemmel működő űreszköz azóta több mint 197 000-szer kerülte meg bolygónkat, s jelen pillanatban a legöregebb, a Föld körül keringő mesterséges objektum. Ezzel a teljesítménnyel – összesen több mint 9,6 milliárd kilométert tett meg – harmadik az emberalkotta szerkezetek között, ugyanis csak a Naprendszerünkből mostanában kilépő Pioneer és Voyager űrszondák tettek meg nagyobb utat.

A Vanguard 1 650-3800 kilométer közötti magasságban ingadozik a bolygó körüli pályán, ám ennek a nyomvonalnak a legmagasabb pontja mintegy 100 kilométerrel csökkent az elmúlt 5 évtized alatt. Ennek ellenére, ha külső behatás nem éri, a műhold stabilan rajta marad ezen a pályán, s 133 percenként megkezd egy újabb kört a Föld körül.

A másfél kilogrammos, 16,3 centiméter átmérőjű gömb olyan kicsi volt a szovjet Szputnyik műholdhoz képest, hogy Nyikita Hruscsov azon gúnyolodott, hogy az amerikaiak egy “grapefruit műholdat” lőnek ki az űrbe. Az 1959 februárjában, illetve szeptemberében fellőtt Vanguard 2 és Vanguard 3 már jóval nagyobbak voltak.

Bár az eredeti műhold küldetése csupán 2200 napig tartott, s 1964-ben megszakadt vele a kapcsolat, a NASAS kutatói most újra úttörő szerepet szánnak az űreszköznek. A Vanguard 1-est ugyanis épségben szeretnék visszahozni a Földre, ahol múzeumban állítanák ki.

A terv azonban több grandiózus űrbéli “ásatásnál”. A műholdat ugyanis robotizált űrjárművek segítségével szeretnék begyűjteni.

“Két szempontból is lényeges végrehajtani ezt a tervet” – nyilatkozta az MSNBC-nek Dennis Wingo, aki távolról működtetett robotokkal és űrrepülés során használt alkalmazásokkal foglalkozik. “Egyrészt lehetőség lenne bemutatni az űrbéli műveletek és az ipar kapcsolatát, másrészt a Vanguard vizsgálatával fel lehetne mérni, hogy milyen hatásai vannak a hosszútávú űrbéli tartózkodásnak, amelynek fontos szerepe lehet a jövőbeli űrutazások, illetve a nemzetközi űrállomás szempontjából.”

Bár 1984-ben a NASA űrsiklók segítségével már begyűjtött két meghibásodott műholdat, amelyeket később újra kilőttek a kozmoszba, a Vanguard 1-est új módszerekkel távolítanák el a Föld körüli pályáról.

A muzeális érték mellett a magánszektorban tevékenykedő vállalatok számára is új lehetőségeket nyithat meg a művelet, számos fejlesztő bemutathatná ugyanis azokat a módszereket, amelyekkel a bolygó körül keringő űrszemét – korábbi rakéták maradványai, űrszerelések során elszabadult eszközök, stb. – eltávolítását lehet elvégezni. Ezek az objektumok komoly veszélyt jelenthetnek akár az űrsiklókra, akár a nyílt űrben szerelési munkálatokat végző űrhajósokra egyaránt.

Az egyik előzetes terv szerint egy ionmeghajtású robotot lőnének ki az űrbe, amely egy kommunikációs műhold indításakor juthatna fel a kozmoszba. A szerkezet azután egy-két év alatt ráállna ugyanarra a röppályára, mint a Vanguard-1, amelyre rácsatlakozna, s becsomagolná egy felfújható burokba, amely megnövelné a közegellenállását. Ezután a robot néhány további év alatt fokozatosan egyre alacsonyabbra kormányozza a Vanguardot. Közvetlenül az előtt, hogy a csomag belépne a Föld légkörébe, egy újabb robot csatlakozna rá, amely egy hővédő pajzsot és egy nyomkövető berendezést szerelne rá fel, majd ezután egy előre meghatározott célterületre juttatná a műholdat. Egy másik elképzelés szerint a nemzetközi űrállomás közelébe kormányoznák a robot segítségével a Vanguard 1-et, amelyet aztán egy arra járó űrsikló hozna vissza a Földre.