Maiman a világ első működő lézerét 1960. május 16-án mutatta be először: rendszere gyakorlatilag egybefüggő fénysugarat hozott létre rubinatomok stimulálása révén. A Hughes Research Laboratories fizikusa sikerét mesterséges rubinok alkalmazásának köszönheti: elődjei eredeti rubinokkal, illetve különböző gázokkal próbálkoztak, sikertelenül. Maiman első lézere igen erőteljesnek mutatta magát: sugara 1.6 kilométeres távolságra eljutva is sokkal kevésbé szóródott szét, mint egy zseblámpa fénye egy átlagos méretű szobában.

Az eredmények azonban nem ámították el annyira magát a feltalálót sem, aki úgy nyilatkozott a pár héttel később megtartott sajtótájékoztatón: a lézer egy megoldás, ami jelenleg problémáját keresi. A lézertechnológiát jelenleg a CD- és DVD-olvasókban, vonalkód-olvasókban, lézernyomtatókban alkalmazzák a leggyakrabban, de számos ipari, gyógyászati és katonai alkalmazása van még: mindezek a lézer alaptulajdonságát használják ki. A lézersugár ugyanis monokromatikus, azaz időben és térben koherens fénynyaláb, amelynek energiája kis térrészre koncentrálódik.

A lézer fogalmát nem Maimanhez kötjük, hanem Charles Hard Townes és Arthur Leonard Schawlow fizikusokhoz, akik az infravörös lézerrel végeztek kísérleteket, ezek továbbfejlesztett változatáért Townes és két orosz kutatótársa Nobel-díjat kapott - ezzel szemben a LASER rövidítést 1957-ben írta le először Gordon Gould amerikai fizikus.