Az eddig elméletben felvázolt, láthatatlanná tevő köpenyek vagy rejtőberendezések nagy hátulütője az volt, hogy a bennük rejtőző ember vagy érzékelőberendezés nem lát semmit, mivel nem jut a köpeny belsejébe fény.

A HKUST hongkongi tudományegyetem kutatócsoportja olyan módszerrel rukkolt elő, amely képes a láthatatlanságot nagyobb távolságban is fenntartani. Ennek kulcsa egy úgynevezett "komplementer anyag", amely a benne található testet külső szemlélő számára teljesen láthatatlanná tudja tenni. Az ilyen anyagoknak ugyanis olyan fényáteresztő képességük és permittivitásuk van, amely kiegyenlíti ezen értékeket a tér elrejteni való szeletében. A két, ellentétes előjelű érték "kinullázza" egymást, ami fizikailag annyit jelent, hogy a szemlélő nem látja a térben elrejtett tárgyat akkor sem, ha meredten azt nézi.

Két dimenzióban azonban sokkal könnyebben el lehet rejteni valamit, mint háromban. A kutatást vezető Jün Laj és társai azt mondják, a trükk abban rejlik, hogy először meg kell állapítani az elrejtendő test optikai tulajdonságait, majd az abból alkotott "komplementer képet" bele kell ágyazni az álcázó testbe. Így a fényt hiába hajlítja meg a test, ha a köré tekert álcázóanyag gyakorlatilag vissza is hajlítja azt - ez egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy az ilyen védőköpenyből ki lehessen látni. Mindez azonban csak elméleti síkon történik így, hiszen jelenleg még csak két dimenzióban, egyetlen frekvencián működik a technológia a gyakorlatban.