Erika Rosenberg, a Wired által megszólaltatott arckifejezés-szakértő szerint nagyon régre nyúlik vissza az a folyamat, aminek hatására megbámulunk valakit. Ahhoz ugyanis, hogy fajunkat a lehető leghosszabb ideig fenn tudjuk tartani, különböző folyamatok alakultak ki bennünk. Az egyik az, hogy szimmetrikus arcokra figyelünk, ugyanis a normális, egészséges, betegségektől és mutációktól mentes fejlődés szimmetrikus arcot hoz létre, ebben pedig jobb genetikai minőséget vélünk észrevenni, ha pedig valakinek nem ilyen az arca, azt egyfajta rövidebb távú túlélést tükröző üzenetként véljük felfedezni.

Egy másik folyamat hatására minden ismeretlen arcát megnézzük és megpróbáljuk őket két kategóriából elhelyezni az egyikben: a biztonságos vagy a potenciálisan veszélyes egyedek közé. Agyunk az ismeretlenek arcán ülő érzelemből dönt, főként az orr és a szemek környéki területeket figyeli, ezekből pedig egy értelmezendő mintát állít össze. Ha nem tudjuk értelmezni az arcot, például azért, mert egy olyan sérülés található az arcon, amit nem láttunk, szemünk fókuszálódik az arcra, agyunk pedig extra információkat kezd el keresni, amikből értelmezni tudja a szembejövő egyén arcát és "veszélyességét".

Rosenberg szerint a torzult arcokhoz nem tudunk mintát kötni, ilyen esetben pedig tovább vizsgáljuk, ez fordul elő például akkor is, ha egy arcot fejjel lefelé kell néznünk vagy ha az adott személy arca nem mozog, például arcideg-bénulás miatt. Az arckifejezés-kutató azt állítja, dolgozott már együtt ilyen emberekkel, azok pedig arról számoltak be, hogy igen nehéz a társadalomba beilleszkedniük, mert mások egyáltalán nem tudják kezelni azt, ha beszélgetőpartnerük arcán semmilyen reakció nem mutatkozik. Mindezt könnyedén lehetett azonban orvosolni egy apró műtéti beavatkozással, amelynek következtében nyelvüket tudták mozgatni és így arcukra egy apró mosolyt tudtak varázsolni.