A Journal of Experimental Social Psychology szaklapban publikált tanulmányt Daniel M. Wegner professzor és tanítványa, Jurt Gray végezte a Harvard pszichológiatanszékén. Kísérletükben 78 résztvevővel dolgoztak: felüknek megmutattak egy nőt, akiről úgy tudták, csalás révén szerzett magának pénzt, a csoport másik fele nem találkozott vele. A bemutatást követően a csoport fele egy lehallgatóberendezésen keresztül hallgatta végig, hogy a nőt - a kutatók előre beépített munkatársát - azzal kínozzák, hogy kezét jeges vízben tartották. A nő nem vallott be semmit, de minél többet és hangosabban szenvedett, a történést hallgató önkéntesek annál bűnösebbnek gondolták. Mindez arra enged következtetni, állítják az amerikai kutatók, hogy a vallatók a megkínzott ember szenvedésével saját magukat akarják meggyőzni arról, hogy helyesen cselekedtek.

A kísérletben résztvevő másik csoport tagjainak egy korábban felvett "kínzás" hangfelvételét mutatták meg: ők minél intenzívebb kínzást véltek hallani, annál kevésbé tartották bűnösnek a szenvedő alanyt. Akik nem vesznek részt a kínzásban, mondja Gray, azoknak nem is kell magyarázniuk a kínzás létjogosultságát, tudnak szimpatizálni a szenvedőkkel, a fájdalomban pedig az ártatlanság jelét látják. A börtönőrök is ezért látják bűnösebbnek a rabokat azoknál, akik távol vannak tőlük, vélik a kutatók - az azonban még mindig kérdéses, hogy a kínzás jobban rábírja-e az embereket arra, hogy elmondják az igazságot. Az új amerikai kutatás szerint maga a tény, hogy valakit kínoznak az igazságért, igazzá teszi a kínzással kicsikart szavakat a vallató számára.