Az akció legfeljebb csak részben irányult a „galiciánerek”, vagyis orosz és lengyel területekről beszivárgott zsidók ellen – téves tehát a történeti munkákban időnként ma is felbukkanó korabeli hivatalos szóhasználat. A Nyugat-Ukrajnába, a német és magyar megszállás alatt álló senki földjére kitett emberek jó része magyar anyanyelvű volt, és a Kárpát-medencében élt. Többségük – nők, férfiak, gyerekek, öregek – sorsa tarkólövés lett.

Igaz-e, hogy a Kamenyec-Podolszkijban 1941 augusztus végén lefolyt gyilkosságsorozatban – amely a második világháború első öt számjegyű tömegmészárlása volt – magyar fegyveresek is segédkeztek, ahogyan ezt egyes történeti források állítják? Miképp úszták meg a felelősségre vonást a tarkólövést végző gyilkosok, és hogyan menekült meg az ukrán banditák fogságából egy budapesti túlélő? Hová lettek az 1990-es években Magyarországon folyt ügyészi eljárás iratanyagai? Az e heti HVG-ből megtudható.