szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 16 éves Riley Horner olyan, mint bármelyik tinédzser, azzal a különbséggel, hogy ő mindössze két óráig gyűjthet emlékeket.

Egy furcsa fejsérülés miatt kétóránként minden addig szerzett emlékét elveszti egy amerikai tini – írta a BGR. A 16 esztendős Riley Horner nincs ágyhoz kötve, tud járni és beszélni is, gyakorlatilag teljesen egészséges – a memóriája azonban kétóránként "törlődik".

A fiatal kálváriája egy súlyos iskolai balesettel kezdődött, amikor fejsérülét szenvedett. Az orvosok eleinte az ütés miatti sokkra, majd agyrázkódásra gyanakodtak, de a lány állapota fokozatosan romlott. Később már rohamokat kapott, amik miatt többször kórházba kellett vinni.

Horner hetekkel az eset után sem lett jobban, mostanra pedig valóságos rémálom lett az élete: nem emlékszik arra, mi történt vele két órával korábban, ezért folyamatosan jegyzetel, telefonja pedig kétóránként jelez, hogy ne felejtse el megnézni, miket írt le, mielőtt az emlékek eltűnnek.

A lány június 11-én sérült meg a fején, a memória törlődése után pedig rendszerint azt hiszi, hogy június 11-e van. A fiatal a WGN9 hírcsatornának mesélt állapotáról, hozzátéve, hiába próbál emlékezni a régebbi dolgokra, semmi nem jut az eszébe, ez pedig megijeszti.

A fiatal édesanyja, Sarah Horner azt mondta, a családot egy másik tragédia is megrázta, a lány bátyja ugyanis elhunyt. Mivel Riley állandóan elfelejti az emlékeit, a családnak mindig közölnie kell vele a szörnyű hírt: a testvére már nem él.

Az orvosok állítólag tanácstalanok: számtalan vizsgálatot elvégeztek a lányon, de valamennyi negatív eredményt hozott, nincs jele tumornak vagy más elváltozásnak. Horner szülei nagyon aggódnak, mert nem tudják, hogy mit hoz a jövő, és az milyen hatással lesz lányuk életére.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!