Íme a 100 legrosszabb jelszó 2019-ből – ugye az öné nincs köztük?

Íme a 100 legrosszabb jelszó 2019-ből – ugye az öné nincs köztük?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az év végéhez közeledve ismét összegezte a SplashData, hogy melyek voltak az évben legtöbbször használt rossz jelszavai. Az első helyezett évek óta tartja magát, de van több új belépő is.

A SplashData nevű kiberbiztonsági cég időnként frissíti azt a listát, amelyben az internetezők legrosszabb jelszavait találni meg. Mostanra már hagyománnyá vált, hogy az év végéhez közeledve is megteszik ezt, összegezve, hogy melyek voltak az adott évre jellemző leggyakoribb rossz jelszavak.

A cég az idei évben sem tett másként, az összegzésből pedig az a szomorú kép rajzolódik ki, hogy sokan még az egyre gyakoribb – és egyre súlyosabb – adatszivárgások ellenére sem gondolják úgy, hogy az 123456 vagy a qwerty gyenge védelmet biztosíthat a felhasználói fiókjuk – és így az adataik – számára.

A cég több mint 5 millió kiszivárgott jelszó átfésülése után arra az összegzésre jutott, hogy az 123456 továbbra is a leggyakrabban használt rossz jelszó, a 2018-as összegzésükhöz képest nem változott a helyezése. Sőt, már 2017-ben és 2016-ban is ez volt a legnépszerűbb választás.

A fentebb említett qwerty idén a lista 3. helyezettje lett, miközben tavaly még csak kilencedik volt, miközben olyan, roppant kreatív belépőket is üdvözölhetünk, mint az 1q2w3e4r, az 555555 vagy a 7777777. A legrosszabb 25 jelszó az alábbi listában olvasható. A zárójelben a változás látható a tavalyi évhez képest, illetve az, hogy új belépőről van szó.

  1. 123456 (–)
  2. 123456789 (+1)
  3. qwerty (+6)
  4. password (-2)
  5. 1234567 (+2)
  6. 12345678 (-2)
  7. 12345 (-2)
  8. iloveyou (+2)
  9. 111111 (-3)
  10. 123123 (+7)
  11. abc123 (+4)
  12. qwerty123 (+13)
  13. 1q2w3e4r (új)
  14. admin (-2)
  15. qwertyuiop (új)
  16. 654321 (+3)
  17. 555555 (új)
  18. lovely (új)
  19. 7777777 (új)
  20. welcome (-7)
  21. 888888 (új)
  22. princess (-11)
  23. dragon (új)
  24. password1 (–)
  25. 123qwe (új)

A SplashData egyik leányvállalata, a TeamsID összegzése eközben a fenti 25 mellett további 75-öt mutatott meg, ami a 100 legrosszabb jelszó idei listájára felkerült.

A lista a következők szerint alakul:

A SplashData ugyanakkor nemcsak lobogtatja, hogy milyen jelszavakat nehasználjunk, a listához mellékelve adott néhány tippet is arra vonatkozóan, hogy miként tegyük kevésbé feltörhetővé a felhasználói fiókunkat. Ezek szerint

Ha pedig maga szeretné kézbe venni valaki a fiókja biztonságát, akkor mutatunk egy pofonegyszerű módszert, amivel nagyon erős jelszót csinálhat, akár több oldalhoz is – és sosem fogja elfelejteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.