Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szokásosnál is rosszabbul érinti a munkaidejüket és pihenésüket is nagy arányban otthon töltő felhasználókat, hogy órák óta problémák vannak a most már a Vodafone-hoz tartozó UPC-s internetszolgáltatással. Hibajelentések érkeznek Németországból is.
Szerkesztőségünk tapasztalata és a közösségi csatornákon olvasható visszajelzések szerint hétfőn este fél 7 körül hiba lépett fel a UPC vezetékes netszolgáltatásában. Az internetkapcsolat akadozik, és amikor működik, akkor is igen lassú.
A hálózat a tavaly nyári felvásárlás után már a Vodafone Magyarországhoz tartozik. A vállalat Facebook-oldalán este 8 órakor megerősítette, hogy az otthoni internetszolgálatatás működésében fennakadást tapasztalhatnak az ügyfelek, a hiba elhárításáig felhasználóik türelmét kérik. A hiba okáról nem írt a Vodafone.
Annál beszédesebbek az érintett ügyfelek – a hibát megerősítő bejegyzéshez írt hozzászólásként, illetve a Facebook-oldal látogatói bejegyzéseihez percenként érkeznek az észrevételek. Többen a túlterhelt ügyfélszolgálati vonalak elérhetetlenségére panszkodnak. Akinek sikerül felhívnia a telefonos ügyfélszolgálatot, az sem mindig örül: "az külön dühítő, hogy panaszbejelentés menüpontnál kezelőre várva felhívja a figyelmemet a gép arra, hogy egy appon keresztül is befizethetem a számlámat..." – írja egy ügyfél.
[Frissítés: A Vodafone kedd délelőtt közölte, helyreállt a szolgáltatás, és azóta már az is kiderült, mi okozott gondot.]
Vannak, akik állítják, azóta vannak komoly gondok a (volt) UPC-s internettel, mióta a Vodafone vette át a hálózat üzemeltetését. (Bár az utóbbi években valóban ritkábban volt komoly, a hálózat nagy részére kiterjedő gond, a régi ügyfelek emlékezhetnek rá: 2015-ben és 2016-ban viszonylag gyakori volt a probléma a UPC-nél.) Van olyan komment is, amely szerint estefelé napok óta akadozik az internetszolgáltatás a hálózaton.
A mai kihagyások a magyarországi adatforgalmat monitorozó Budapest Internet Exchange (BIX) grafikonján is nyomot hagytak.
Hasonló hangulatban telik az este a Vodafone Deutschland Facebook-oldalán: Németország-szerte szolgáltatáskiesésről panaszkodnak a Vodafone, illetve az annak hálózatát használó Unitymedia ügyfelei is.
A kritikus hibáról író Focus magazin már elérte a helyi Vodafone-t. A németországi szolgáltató szóvivője a lapnak elmondta:
az adatforgalmat szabályzó szervereken lépett fel szoftveres probléma.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.