szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Battle of Polytopia egy közepesen jó stratégiai játék, ám mióta Elon Musk is játszik vele, a kiadó egyre jobb eredményeket ér el.

A milliárdos techguru Elon Musk ismét bizonyította, hogy pusztán néhány szóval képes egy lavinát elindítani. Ezt most úgy érte el, hogy egy kérdésre válaszolva megírta, melyik játék az aktuális kedvence: a Twitteren megosztott bejegyzés szerint a SpaceX és a Tesla vezetője mostanában a Battle of Polytopiával üti el az idejét.

A stratégiai játék eddig nem tudott a letöltési listák élére ugrani, ám Musk szavai után több mint 13 millióan töltötték le.

A Polytopia nem csak mobilon érhető el, PC-re is tölthető. Utóbbi esetében a Steam áruházából lehet beszerezni. Az itt olvasható vélemények közt többen meg is említik, hogy kimondottan Musk szavai miatt döntöttek úgy, hogy letöltik, és ezt egyáltalán nem bánták meg, a program ugyanis tényleg szórakoztató.

Musk legutóbb a Signal alkalmazásnál ért el hasonlót, és akkor is ugyanúgy: kiírt pár szót a Twitterre, a tömeg pedig egyből ráugrott a programra. Annyira, hogy az üzenetküldő szervei egy rövid időre elérhetetlenné váltak, mert nem bírták az újonnan érkezők rohamát. A Polytopia esetében egyelőre nem történt ilyen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kovács Gábor Gazdaság

Elon Musk Teslája szárnyal, az a kérdés, lufi-e vagy űrhajó

Egy év alatt 700 százalékkal nőtt a Tesla piaci értéke, többet ér, mint az őt követő kilenc nagy autógyár együtt. Akad, aki szerint a cég lufi, idő kérdése, mikor pukkad ki, de sok érv szól amellett, hogy folytatni tudják a sikersorozatot.