szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szerkezethez egy egyedi számítógépes program tartozik, amely képes értelmezni a beteg agyi jeleit.

A Nature Communications című folyóiratban mutattak be egy forradalminak tűnő megoldást, aminek segítségével egy ALS-ben szenvedő beteg ismét kommunikálni tudott a környezetével. A Science szerint ebben egy eszköz, pontosabban egy implantátum volt a segítségére, amit az agyába ültettek be az orvosok.

Az ALS (vagyis az amiotrófiás laterálszklerózis) az idegrendszer akaratlagos mozgásokért felelős részének szelektív pusztulását jelenti. A betegség során először a kisebb mozgásokért felelős izmok, majd pedig az egyre jelentősebb funkciókat ellátó izomcsoportok mondják fel a szolgálatot. (Ebben a kórban szenvedett többek közt Stephen Hawking elméleti fizikus is.)

A fentebb említett agy-számítógép interfész lehetővé tette, hogy a 37 éves beteg – akire K1 páciensként is hivatkoznak – agyi jeleit egy külső szoftver olvasni és értelmezni tudja. Az érintett ennek segítségével képes lett kifejezni a gondolatait. A kísérlet nem most indult, hanem pár évvel korábban, amikor a beteg állapota olyannyira leromlott, hogy a szemkövetésen alapuló kommunikációs eszközök már hatástalanok voltak.

Nature Communications

Az újfajta megoldással 2018 óta kísérleteznek a Tübingeni Egyetem kutatói. Maga az implantátum rendkívül kicsi, csupán néhány milliméteres. Ezt az agynak abba a részébe ültették be, ami a mozgásért felelős. Nem ment minden azonnal, de pár hét gyakorlás után a férfi egy érthető mondattal kommunikált: azt kérte, hogy helyezzék át.

A páciens következő egy évben több mondatot is alkotott, de mindet rendkívül lassan, és csak olyanokat, amik néhány szóból álltak. Ezek közt viszont olyan is volt, amiben a fiára és a családjára emlékezett vissza. (Az ALS a tudatért és az érzékelésért felelős agyi részeket nem érinti.)

A kutatók hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a technika továbbra is fejlesztésre szorul, amit az összesített eredmények is alátámasztanak: a kísérletbe bevont férfi 137 napon át használta a készüléket, de ez alatt csak néhány tucatszor sikerült értelmes mondatokat kreálnia.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!