szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Zürichi Egyetem tudósa, Gabriel Jorgewich-Cohen félszáz állatfaj hangjait rögzítette, olyanokét, melyeket eddig némának gondoltak a tudósok.

Fontos megállapítást tett a Zürichi Egyetem tudósa, Gabriel Jorgewich-Cohen a tengeri élővilággal kapcsolatban: 53 olyan fajról állapította meg, hogy tagjai képesek a kommunikációra, melyről korábban azt gondolták, hogy néma. A tudós mikrofonnal rögzítette például a teknősök hangjait. Az állatok Jorgewich-Cohen szerint nemcsak azt közölték, hogy párosodni szeretnének, de azt is, hogy „kikelnek a tojásból” – írta meg a BBC.

A kutató szerint mindez átírja azt, amit az evolúcióról tudunk, az eredmények ugyanis azt sugallják, hogy minden gerinces, amely az orrán keresztül lélegzik, és hangot használ a kommunikációhoz, egyetlen, 400 millió évvel ezelőtt élt őstől származhat.

Ez egy erős állítás az evolúcióbiológiában, ami azt vitatja, hogy az élőlények egy vagy több őstől származnak-e.

50 grammosan születnek, 180 kilósra nőnek - albínó galápagosi óriásteknőst mutattak be egy svájci állatkertben

Ez az első alkalom a világon, hogy albínó galápagosi teknős született egy állatkertben.

Jorgewich-Cohen összesen 50 különböző teknősfajt, valamint egy hidasgyíkot és egy tüdőhalat figyelt meg mikrofonnal és kamerákkal. A tudomány eddig azt gondolta ezekről az állatokról, hogy némák, ám a kutató szerint csak azért nem hallottuk őket, mert a hangjukat nehéz volt hallani. A szakember szerint ezek az állatok csupán kétnaponta adnak ki egy hangot.

A rögzített videó sokat segített a tudósnak, hogy a hangot egy konkrét viselkedéssel kapcsolja össze. Ezzel ki tudta szűrni a véletlen hangokat, amelyek nem tartalmaztak üzenetet. „A teknősök a tojás belsejében énekelnek, hogy szinkronizálják a kikelésüket” – állapította meg Jorgewich-Cohen.

Elkészült az új teknősatlasz, és ami benne van, az elég lesújtó

A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett - derül ki a világ teknőseiről készült atlasz legújabb kiadásából.

A Nature Communications hasábjain megjelent publikáció szerint a teknősök a párzáshoz, a tuatarák pedig a területük őrzéséhez adnak ki hangot.

A szakember a megfigyelések után az úgynevezett filogenetikai elemzéssel vezette vissza a fajok közötti kapcsolatot. Ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a gerincesek minden akusztikus kommunikációja egyetlen, 400 millió évvel ezelőtt élt őstől származik. Ekkor a legtöbb faj még a vízben élt. Ez szembemegy a korábbi tudományos munkákkal, amelyek 200 millió évvel ezelőttre, több fajra vezették vissza a hangalapú kommunikációt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!