szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Tudományos Újságírók Klubja által kiírt Juhari Zsuzsanna-díjat idén a Csillagvizsgáló Blog alapítója, Barna Barnabás csillagász kapta.

A díjat a 2015-ben elhunyt Juhari Zsuzsanna újságíró emlékére alapították, aki munkája mellett is nagy lelkesedéssel írt saját blogján, elsősorban történelmi témákban.

Csillagvizsgáló Blog

A hvg.hu felületén elérhető Csillagvizsgáló elindítója, Barna Barnabás felidézi: a blog története 2016 utolsó napjaiban kezdődött, egy kritikának szánt élcelődéssel a NatGeo csatorna Mars-sorozatáról. A szerző azóta nagyjából kétheti rendszerességgel közöl írásokat csillagászati felfedezésekről, jelenségekről és objektumokról, űrkutatásról, néha még a science fiction műfajára is kitekint.

A Csillagvizsgáló év elején költözött át a HVG blogok közé, azóta videós tartalmak is nagyszámban készülnek, valamint a blog szerzője és kollégái programokat is szerveznek.

Magyar Titok: Szupernóvák, fekete lyukak, magyarok

Kiss László kéthetente jelentkező, hazai csillagászati eredményeket felvonultató műsora, a Magyar Titok végre jelentősebb terjedelemben is kitér a szupernóvákra - és ez nem csak azért fontos, mert jelen sorok írója maga is felrobbanó csillagokkal foglalkozik, hanem mert a sok évtizedes kutatómunka ellenére is elemi kérdések várnak megválaszolásra a különböző szupernóva-típusokkal kapcsolatban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!