Látásvesztést okozhatnak a fogyást segítő gyógyszerek

Két új amerikai kutatás arra igyekezett választ adni, hogy miként érinti a szem egészségét, ha valaki olyan gyógyszereket használ, mint például az Ozempic.

  • HVG HVG
Látásvesztést okozhatnak a fogyást segítő gyógyszerek

Az olyan gyógyszerek, mint az Ozempic, a Wegovy vagy a Mounjaro komoly segítséget jelenthetnek a cukorbetegek kezelésében, a hírekbe azonban akkor kerültek be ezek a készítmények, amikor kiderült, hogy az elhízás ellen is hatékony segítséget jelenthetnek. Emiatt olyanok is elkezdték használni, akik egyébként nem cukorbetegek, ezzel együtt pedig egyre több tanulmány kezdett el azzal foglalkozni, hogy a fogyáson kívül milyen pozitív vagy negatív mellékhatásai lehetnek a készítménynek.

A kutatók nemrég azt találták, hogy – bizonyos mértékben – akár a biológiai öregedést is visszafoghatják a készítmények, míg a negatív mellékhatások között nem lehet elmenni amellett, hogy a használatuk akár vakságot is okozhat. Most ezzel kapcsolatban született két új tanulmány, amelyekre Flora Hui, a Melbourne-i Egyetem, valamint Pete Williams, a Karolinska Intézet tudósa hívta fel a figyelmet a The Conversationön megjelent közös cikkükben.

Milyen károsodást okozhatnak?

Az úgynevezett nem arteritikus elülső isémiás optikai neuropátia (non-arteritic anterior ischemic optic neuropathy, NAION) egy ritka, de súlyos szembetegség, amely akkor jelentkezik, amikor a látóideg vérellátása hirtelen csökken vagy elzáródik. A köznyelvben ezt a szem stroke-jaként is emlegetik. Hogy mitől alakulhat ki, azt egyelőre nem tudni, de ez biztos, hogy a cukorbetegeknél fokozott a kialakulás kockázata.

A probléma fájdalommentes látásvesztéssel jár, az érintettek általában akkor veszik észre, hogy baj van, amikor felébredve látásvesztést tapasztalnak. Hogy mennyire áll később helyre, azt nem tudni, ám az emberek 70 százaléka nem tapasztal javulást – írják a kutatók.

Jól működnek a mindenkit lefogyasztó csodaszerek. A probléma akkor kezdődik, amikor valaki leáll velük

Az eredetileg cukorbetegeknek szánt, de a fogyásban is segítő készítmények kapcsán kevés szó esik arról, hogy mi történik a terápiás használat után. A Pekingi Egyetem kutatói most ezt a kérdést válaszolták meg.

Egy korábbi, 2024-es tanulmány szerint a cukorbetegség kezelésére szemaglutidot felírt résztvevőknél négyszer nagyobb valószínűséggel alakult ki NAION. Azoknál, akik fogyás céljából szedték, a kockázat majdnem nyolcszor magasabb volt.

Ennek kapcsán az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency, EMA) nemrég arra a következtetésre jutott, hogy a NAION a szemaglutid gyógyszerek egyik „nagyon ritka” mellékhatása, az esély rá 10 000 az 1-hez. Az EMA azonban most első szervezetként írta elő, hogy a gyógyszerek leírásában szerepeljen a NAION, mint mellékhatás.

A NAION mellett bizonyítékok vannak arra is, hogy a GLP-1 gyógyszerek súlyosbíthatják a diabéteszes szembetegséget. Ez akkor fordul elő, amikor a magas vércukorszint károsítja a retina kis ereit, ami látásvesztéshez vezethet. Bár elsőre ellentmondásosnak hangzik, de a vércukorszint gyors csökkentése szintén destabilizálhatja a retina törékeny ereit, és vérzéshez vezethet – hangsúlyozzák a szakemberek a cikkükben.

Mire jutottak az új kutatások?

A cikk elején említett két, újonnan publikált tanulmány az Egyesült Államokban élő 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő emberek egészségi állapotát vizsgálta két éven át. A tanulmányok 159 ezer és 185 ezer ember kórtörténetét vették górcső alá.

Az egyik vizsgálat arra jutott, hogy a készítmények használatával a korábban gondoltnál alacsonyabb kockázattal alakulhat ki a NAION. A 159 ezer beteg adatait átfésülve arra jutottak a szakemberek, hogy a gyógyszereket használó emberek közül csupán 35-nél alakult ki a betegség, míg a kontrollcsoportban mindössze 19 beteg volt érintett. Ez 0,04 és 0,02 százalékot jelent.

A kutatók ugyankkor azt is megállapították, hogy megnőtt az „egyéb látóideg-rendellenességek” kialakulásának kockázata, azt azonban nem tudni, hogy ez pontosan milyen problémákat takar.

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Ír és amerikai kutatók szerint a GLP-1 gyógyszerek segíthetnek csökkenteni a demencia kialakulásának kockázatát.

A másik tanulmány arra jutott, hogy nincs fokozott NAION-kockázat a gyógyszerek használatakor, ugyanakkor kis mértékben emelkedett a diabéteszes látásvesztés kialakulásának kockázata azoknál, akik használták az említett készítményeket.

Jelenleg egy olyan ötéves kutatás is zajlik, aminek eredménye a jövőben segíthet megérteni, hogy szemészeti szempontból milyen kockázata van a GLP-1 gyógyszerek használatának.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.