A Winkler-Novák páros veri fel az árakat az idei Civil Liciten
Több mint 60 üzlet születetett eddig a civil és vállalati szektor között a Civil Licit fenntarthatósági árverésen. Az elmúlt évek tapasztalata a szakértők szerint az, hogy az út rögös, de megéri végigmenni rajta.
Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Civil Licit fenntarthatósági árverést, melynek célja, hogy együttműködésre, közös gondolkodásra és projektekre ösztönözze a non-profit és for-profit szektor képviselőit. A 2008-ban útjára indult programot a civilek megváltozott pénzügyi forráslehetőségei és az a trend ösztönözte, hogy a vállalatok egyre több figyelmet fordítanak a fenntarthatóbb működés kialakítására, az olyan programokra, melyek mind az élhetőbb környezet és a befogadóbb társadalom és ennek kicsiny mása, a befogadó vállalat kialakítását szolgálják.
„Hiszünk abban, hogy a civil szervezetek olyan tudás birtokosai, melyek ezekkel a törekvésekkel összhangban szükségesek lehetnek egy vállalat megfelelő működéséhez” – mondta el Kiss Gyöngyvér, a Civil Licit Alapítvány szóvivője. „A Civil Licit program során a civil szervezetek nem támogatást vagy adományokat kérnek az aukción résztvevő vállalatoktól, hanem olyan szolgáltatásokat kínálnak nekik, melyek képzések, tréningek, fenntarthatósági programok, családi napok keretében segítik a vállalat hatékonyabb működését, jobb légkör kialakítását” – tette hozzá a szóvivő.
Erősítsék a lift-beszélgetéseket
Az elmúlt hat évben több mint hatvan civil szolgáltatás talált vállalati partnerre, s ezeknek jelentős része már meg is valósult. A Magyar Telekom a Civil Licit elindulása óta résztvevője és aktív licitálója a fenntarthatósági árverésnek. A tavalyi liciten két szolgáltatást vásárolt a vállalat, melyek közül kiemelkedő sikert aratott a Paradicsom Kulturális Turisztikai és Sport Egyesület Tandem Budapest elnevezésű programja. A program során látássérültek hívták közös tandemtúrára a vállalat vezetőit érzékenyítési céllal.
„Nagyon szeretnénk vállalatunkhoz több megváltozott munkaképességű kollegát felvenni, ehhez azonban az kell, hogy döntéshozóink lássák, hogy például a látássérültek milyen értéket képviselnek és gyakorlatilag bármit tudhatnak, amit mi is” – mondta el Kiss Katalin, a Magyar Telekom HR-specialistája. „Akik részt vettek a programban jobbára műszaki beállítottságú emberek, és nagy érdeklődéssel figyelték, hogy a látássérültek hogyan tudnak internetezni, appokat használni.
A program végére tapinthatóvá vált annak a megtapasztalása, hogy nem csak a látássérült emberek rendelkeznek akadályokkal, hanem bennünk, látókban is vannak gátak. Igazi sikertörténet volt HR-esként ez a projekt” – értékelt Kiss Katalin. A Magyar Telekom az elmúlt hat évben a Civil Liciten keresztül 12 civil szervezettel dolgozott együtt. „A legfőbb tapasztalatom és üzenetem a civilek felé az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy erősítsék a célirányos kommunikációt és a lift-beszélgetéseket, ami a vállalatok meggyőzésében igen fontos tudást jelent. El kell tudni mondani a projektedet és meggyőzni a vezetőt annyi idő alatt, amíg a lift a másodikról a tízedik emeletre ér” – tette hozzá a HR-specialista.
Friss, kreatív erő a tréningpiacon
Állami szektorból érkező vállalatként a Szerencsejáték Zrt. először vett részt licitálóként az aukción. Egy különleges önismereti és együttműködési tréninget vásároltak meg, mely a munkatársakat a mindennapi stresszel való szembesülésre, a testi és mentális jelek felismerésére, valamint a stressz tüneteivel és okaival való megküzdésre, azok enyhítésére tanította meg. „Friss, kreatív erő egy hagyományosan bevett területen – így tudnám jellemezni az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesülete tréningjét, mely nagy sikert aratott a munkatársak körében” – mondta el Tulik Ágnes a Szerencsejáték Zrt. szóvivője.
„Az ArtMan nem egy tréninggyár és ettől volt jó a program. A civilek hitelesek, frissek és rugalmasak, igazán jó volt velük együtt dolgozni. Ami nehézséget jelentett számunkra az első alkalmakkor az a civil nyelvezet és a vállalati szókincs összehangolása, de úgy érezzük, hogy mindkét félnek sikerült megérteni a másik preferenciáit. Szeretnénk az idei Civil Liciten is sikeresen licitálni és hasonlóan jól működő kapcsolatokat kialakítani” – magyarázta a szóvivő.
Kedvet kapnak hozzá
A civil szervezetek pénzügyi, adózási és üzleti tervezési képzésében látja a non-profit szektor további fejlődési lehetőségét a PwC Magyarország. A cég ezeken a területeken felhalmozott tudását szeretné átadni a civil szféra képviselőinek. A szervezet a tavalyi évben először licitált sikeresen civil szolgáltatásra, azóta azonban számos non-profit szervezettel dolgozott és dolgozik együtt a legkülönbözőbb területeken. „Az egyik fókusz terület cégünknél a vállalati önkéntesség támogatása civil programokon keresztül, az idei évben számos kezdeményezésünk erre irányul – ismertette Simon Katalin, a PwC Magyarország PR-menedzsere.
„Eltérő a civil szervezetek felkészültsége egy-egy projekt végrehajtása kapcsán, illetve az is, hogy mennyire képesek a vállalati kultúrához simulva újragondolni a projektjüket. Ezek fontos sikerkritériumok lehetnek a non-profit és a for-profit oldal együttműködése során – tette hozzá a PwC munkatársa.
A Civil Licit fenntarthatósági árverésen az elmúlt két évben nem csak vállalatok, hanem állami intézmények is részt vettek licitálóként. A Miniszterelnökség a 2013-as árverésen a Salva Vita Alapítvány által felkínált szolgáltatást vásárolta meg. „Fontosnak tartottuk, hogy a pályázati lehetőségek mellett ebben a formában is segítsük az alapítvány munkáját. A támogatni kívánt szervezet kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy olyan tréninget válasszunk a kollegák számára, amely segítségével nem csak a munkánk során, hanem a civil életünkben is hozzájárulhatunk a társadalmi összetartozás elősegítéséhez” – mondta el Földi Anna, a Fejlesztéspolitikai kommunikációs főosztály vezetője. A Salva Vita Alapítvány munkatársai a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci és társadalmi esélyeinek javításán dolgoznak.
Az aukcióra felkínált szolgáltatás keretében, az alapítvány munkatársainak közreműködésével a kollégáknak lehetőségük volt fogyatékos emberekkel a mindennapjaikról, a munkájukról, a mindennapi élet nehézségiről beszélgetni egy úgynevezett érzékenyítő tréning keretében. „Egészen különleges alkalom volt ez számunkra, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni az alapítványnak” – tette hozzá a főosztályvezető.
12 civil szolgáltatása kerül kalapács alá
Az idei évben támogatóként és szakmai partnerként segíti a Civil Licit csapatát az ERSTE Alapítvány, Közép és Kelet-Európa egy legmeghatározóbb non-profit szervezeteként. Az ERSTE Alapítvány úgy véli, hogy a Civil Licit egy olyan utat mutathat a Kárpát-medencében működő civil szervezetek számára, mely markánsan elindíthatja fundraising-rendszerük, működésük újragondolását.
Az idei, 7. Civil Licit 2014. november 12-én 11 órától kezdődik, 12 civil szervezet 12 szolgáltatása kerül kalapács alá. Az esemény házigazdái: Winkler Nóra és Novák Péter lesznek.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!