szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Hasbro a DreamWorks Animation megvásárlásáról - idézte az mmonline.hu a New York Times információit. Az ügylettel a játékgyártó még inkább nyitna a szórakoztatóipar felé.

A Hasbro érdeklődik a Dreamworks Animation megvásárlása iránt, bár az előrehaladott tárgyalások ellenére az egyezség még nem született meg, így előfordulhat az is, hogy végül semmi sem lesz az ügyletből - idézte az mmonline.hu a  New York Times beszámolóját.

A New York Times szerint Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks Animation vezérigazgatója részvényenként 30 dollárt is meghaladó vételárat szeretne kiharcolni. Jelenleg 22,37 dollárt ér egy DreamWorks részvény, a társaság piaci értéke pedig 1,9 milliárd dollár. A 30 dolláros részvényáron több mint 2,5 milliárd dollárba kerülne a vállalat.

Bár a Hasbro nem produkált rossz harmadik negyedévet – a bevételek 7 százalékkal nőttek a tavalyihoz képest, elérve az 1,47 milliárd dollárt -, a vállalat keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel még inkább kihasználhatja nagy márkái népszerűségét. A Transformers brand révén már komoly filmes tapasztalattal rendelkeznek, hiszen a Paramount Pictures stúdióval együtt már 4 mozifilmet készítettek, amelyek 3,8 milliárd dolláros bevételt termeltek.

A japán SoftBank is megvette volna DreamWorks Animation stúdiót, de valamivel több mint egy hónapja félbeszakadtak a tárgyalások, a hírek szerint a túl magas ár miatt.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Brüsszel ellenintézkedéseket ígér az amerikai vámokra

Lesöpörte a Néppárt kormányalakítási javaslatát a szélsőjobboldali Szabadságpárt Ausztriában

Lesöpörte a Néppárt kormányalakítási javaslatát a szélsőjobboldali Szabadságpárt Ausztriában

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

32 órás leállás jön a K&H Banknál, ezeket mindenképpen tegye meg még előtte, péntekig

32 órás leállás jön a K&H Banknál, ezeket mindenképpen tegye meg még előtte, péntekig