szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Öt indiai munkás megnyerte a perét egykori amerikai munkaadójukkal szemben. A kártérítés azért jár, mert úgy kellett dolgozniuk, mintha egy munkatáborban lettek volna.

Amikor az Egyesült Államok déli államain 2005-ben átvonult a Katrina hurrikán, a károkat 108 milliárd dollárra becsülték. A helyreállításban érintett egyik cég, az alabamai székhelyű Signal International 500 indiai munkást toborzott, a foglalkoztatás körülményei miatt azonban később sok per indult.

Google Earth

Ahogy a Quartz ismerteti a történetet, a dolgozók fejenként 10 ezer dollárt fizettek a toborzóügynökségnek, amely a Signalhoz közvetítette őket. Az ígéretek jó fizetésről és még az amerikai munkavállalást megkönnyítő zöldkártyáról is szóltak. Amikor azonban az indiaiak 2006-ban megérkeztek, a Signal hajógyárában gyakorlatilag egy őrzött munkatáborban találták magukat, 170 négyzetméter körüli egységekben szállásolták el őket, amelyen két tucat társukkal kellett osztozniuk. Több mint egy évig éltek ilyen körülmények között, az első pereket pedig 2008-ban indították.

Most elsőként egy New Orelans-i bíróság hozta meg az ítéletét, amelyben öt munkásnak összesen 14 millió dollárt ítélt meg. Ez a legnagyobb összeg, amelyet hasonló ügyben eddig Amerikában kiszabtak.
Afrika egyik leggazdagabb embere üzent hadat Nigériában az olajkartellnek

Afrika egyik leggazdagabb embere üzent hadat Nigériában az olajkartellnek

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak

Már huti lázadókat is importál az ukrajnai frontra Moszkva

Már huti lázadókat is importál az ukrajnai frontra Moszkva