szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

5,4 milliárd euróra (úgy 1700 milliárd forintra) nőtt az európai futballkluboknak a közvetítési jogdíjakból származó összesített bevétele, ami az öt legjelentősebb európai bajnokság bevételeinek csaknem fele.

Az angol elsőosztályú focibajnokság, a Premier League és a német elsőosztályú bajnokság, a Bundesliga új, közvetítési jogdíjakról szóló szerződésének is szerepe volt abban, hogy a klubok közvetítési jogdíjakból származó összesített bevétele 5,4 milliárd euróra (mai árfolyamon közel 1700 milliárd forintra) nőtt, ami az öt legjelentősebb európai bajnokság bevételeinek 48 százaléka – derül ki a Deloitte 2015-ös futballpiaci körképéből.

Az európai futballpiac értéke a 2013/2014-es szezonban – elsősorban az öt legnagyobb európai bajnokság, a Premier League, a Bundesliga, a La Liga, a Ligue 1 és a Serie A bevételnövekedésének köszönhetően –  meghaladta a 20 milliárd eurót (úgy 6250 milliárd forintot), aminek közel 20 százalékát a húsz legnagyobb angol klub tette ki. A 2013/2014-es idényben az öt topliga mindegyike már harmadik éve döntött folyamatosan rekordot a bevételeket tekintve, ami azt mutatja, hogy a csúcsfoci továbbra is kiemelt jelentőséggel bír a tévétársaságok számára.

AFP / Sascha Schuermann

Több néző

A jegyeladásból származó bevételek 4 százalékkal emelkedtek a 2013/2014-es idényben, ezek összege a topligát tekintve összesen 1,9 milliárd euró volt.

Az öt legnagyobb európai bajnokság összesített bér/bevétel aránya 59 százalékra esett vissza, ez pedig a legalacsonyabb érték az 1999/2000-es szezon óta. A klubok az UEFA pénzügyi fair play-re vonatkozó szabályozásának és a szigorúbb költséggazdálkodásnak köszönhetően egyre inkább újragondolják, hogy miként használják fel a pótlólagos bevételeiket, hiszen az utóbbi időben kevesebbet fordítanak közvetlenül béremelésre: az elmúlt két idényben az öt európai topligát tekintve a bevételnövekedésnek csupán 31 százalékát költötték el bérekre, míg a két megelőző szezonban ez az arány 61 százalék volt.

A nézőszámok enyhe emelkedésének eredménye, hogy az összes európai bajnokság közül a Bundesliga meccseit látták a legtöbben a helyszínen, meccsenként átlagosan valamivel több, mint 42.600-an, bő 90 százalékos stadion-kihasználtság mellett. Ez azonban elmaradt a Premier League stadionjainak 96 százalékos kihasználtságától, köszönhetően az angol viszonylatban rekordnak számító, 36.691-es átlagnézőszámnak.

Premier League a csúcson

A 2013/2014-es szezonban tovább szélesedett a szakadék az öt topliga és a többi jelentősebb európai bajnokság között. A Premier League a 2013/2014-es szezonban elért 29 százalékos (735 millió fontnak megfelelő) bevételnövekedésének köszönhetően az eddiginél is nagyobb különbséggel vezeti a világ legtöbb bevételt hozó bajnokságainak rangsorát, az összbevétele ugyanis már a 3,3 milliárd fontot is meghaladta. A közvetítési jogdíjakból származó bevétel 48 százalékkal, mintegy 569 millió fonttal emelkedett.

A 2013/2014-es idényben még az a Premier League-klub is, amely a legkisebb szeletet kapta a hazai közvetítési jogdíjakból származó pénzekből, akkora bevételre tett szert ebből a forrásból, hogy a többi európai bajnokságból csak öt klub tudta megelőzni. Azok után, hogy számos nagy angol egyesület nemrégiben jelentette be új partnerszerződéseit, a Deloitte arra számít, hogy a Premier League a kereskedelmi bevételeket tekintve is le fogja hagyni a Bundesligát, és ezáltal a 2014/2015-ös szezontól kezdve mindhárom főbb bevételtípus tekintetében világelső lesz. A Premier League 614 millió eurós működési eredménye majdnem háromszorosa volt a Bundesliga által a 2012/2013-as idényben felállított rekordnak (a 20-ból 19 klub működött nyereségesen), a Premier League-ben szereplő egyesületek összesített működési haszonkulcsa pedig 19 százalékra emelkedett. A Premier League-en kívül ismét a Bundesliga volt az egyetlen olyan topliga, amely nyereséget produkált, bár ez az eredmény 5 százalékkal (14 millió euróval) visszaesett, de még így is elérte a 250 millió eurót.

A Bundesliga zsinórban nyolcadik éve tudta növelni összbevételét, így már  2,3 milliárd eurót is meghaladja –, és ennek köszönhetően megszilárdította pozícióját mint Európa második legtöbb bevételt hozó bajnoksága. A Bundesliga első és második osztályát összevontan vizsgálva az új közvetítési jogdíjakon több mint 50 százalékkal többet kerestek az egyesületek, mint az előző szerződések alapján, ám a Bundesliga 1 közvetítési jogainak értéke még így is a legalacsonyabb az öt topliga között.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Vitézy: Mindössze tíz százalék maradna köztulajdonban azokból a cégekből, amiknek Lázár 99 évre játszaná ki a pályaudvarokat

Vitézy: Mindössze tíz százalék maradna köztulajdonban azokból a cégekből, amiknek Lázár 99 évre játszaná ki a pályaudvarokat

Több százan meghalhattak a francia szigetre lecsapó ciklon miatt

Több százan meghalhattak a francia szigetre lecsapó ciklon miatt

Izrael nagyon megsértődött Írországra, pedig más országok is csatlakoztak a hágai Nemzetközi Bíróság petíciójához

Izrael nagyon megsértődött Írországra, pedig más országok is csatlakoztak a hágai Nemzetközi Bíróság petíciójához

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja