szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A parlament megszavazta annak az új európai számviteli irányelvnek az átvételét, amely több mint kétszeresére emeli az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárát, így a magyar vállalkozások döntő többségének – 97-98 százalékának – a jövő évtől elég lesz ebben a formában beszámolni a működéséről.

A változtatások érintik az anyavállalatokat is, amelyek közül szintén kevesebben kényszerülnek majd összevont (konszolidált) éves beszámolót összeállítani. Az eddigi szabályok szerint a kettős könyvvitelt vezető vállalkozó akkor készíthetett egyszerűsített éves beszámolót, ha két egymást követő üzleti évben három mutató közül kettő nem haladta meg a megadott határt, ami mérlegfőösszeg esetén az 500 millió forint, az éves nettó árbevételnél 1 milliárd forint, míg a foglalkoztatottak átlagos létszámánál 50 ember volt.

Horváth Szabolcs

Módosították az osztalék elszámolásának szabályait is. Az osztalék összegét a jövőben a döntés napjával kell megjeleníteni a számviteli nyilvántartásokban, és nem annak az évnek a beszámolójában (eredménykimutatásában), amellyel kapcsolatban azt jóváhagyták. Emiatt a korábbi mérleg szerinti eredmény tétel megszűnik, az eredménykimutatás az adózott eredmény levezetését fogja tartalmazni.

Az adóelkerülés csökkentésére hivatkozva kimondta a parlament, hogy a jövőben már nem lehet üzleti vagy cégértéket kimutatni akkor, ha egy társaság egy másik társaság tulajdonosi jogait megtestesítő értékpapírjainak megvásárlásakor minősített többséget biztosító befolyást szerzett. A változtatásokat a 2016-ban induló üzleti évről készített éves beszámolókra kell először alkalmazni, vagyis az idén induló üzleti évről készített beszámolók esetében azok még nem használhatók.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

A piac jelenlegi szintje katasztrófa – idén eldől az európai autóipar sorsa a Renault és a Stellantis vezére szerint

A piac jelenlegi szintje katasztrófa – idén eldől az európai autóipar sorsa a Renault és a Stellantis vezére szerint

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam