szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Nyereségessé vált az Erste Group, amit nagyban a kis- és közepes vállalkozásokat segítő üzletágnak köszönhető. Magyarországon csak kevésbé veszteséges, mint egy éve.

Az első kilenc hónap eredménye szerint nyereségessé vált az Erste Group. Az eredményességet főként a magánbanki szolgáltatást nyújtó, valamint a kis- és közepes vállalakozásokat (kkv) segítő üzletágak élénkülése alapozta meg – írja az MTI. A bank csoport most azzal számol, hogy a sajáttőke-arányos nyeresége idén 10 százalék körüli lesz az eddig várt 8-10 százalék helyett.

Fülöp Máté

Az Erste adózott eredménye a szeptember végéig tartó három hónapban 764,2 millió euró lett, szemben az egy évvel korábbi 1,42 milliárd euró veszteséggel. Szeptemberig a nettó kamatbevétel 3,32 milliárd euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 3,37 milliárd euróról. Ugyanakkor jelentősen csökkent a nem teljesítő hitelek aránya méghozzá, 7,4 százalékra az egy évvel korábbi 8,5 százalékról.

A bank Magyarországon már kevésbé volt veszteséges, mint egy évvel korábban. A veszteség az első háromnegyed évben 47,2 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 370,7 millió után. Szeptember végén a nem teljesítő hitelek nagysága az Erste bank magyarországi leánybankjánál 789 millió euró volt, aránya pedig 21,9 százalék.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

Az állami hiúság vására – A Budapesti Nemzetközi Vásár rezsimeken átívelő 100 (vagy több) éve

Az állami hiúság vására – A Budapesti Nemzetközi Vásár rezsimeken átívelő 100 (vagy több) éve

„A vendégek nem is sejtették, mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve” – koszos wellness hotelt zárt be a NAV

„A vendégek nem is sejtették, mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve” – koszos wellness hotelt zárt be a NAV

Revoluttal vagy nélküle, jó kis fejtörő a bankoknak a falvak ATM-esítése

Revoluttal vagy nélküle, jó kis fejtörő a bankoknak a falvak ATM-esítése