Képzeljük el, hogy az Egyesült Államokban élő, egyébként nem is kis számú magyar közösséghez tartozunk. Bekapcsoljuk a tévét, és a héten már a második tudósítást látjuk arról, hogy amerikai neonácik rasszista szándékból kifejezetten az USA-ban élő magyarokat gyilkolnak, családostul, gyerekestül. Mindez vélhetően megvisel bennünket, de nem tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget a saját életünkre vonatkozólag. Egészen addig, amíg éjjel kettőkor meg nem látunk egy sötétített ablakú autót, amely kifejezetten a házunk körül köröz, benne szkinhedekkel. Mi persze valószínűleg rendőrt hívnánk, de ez az elképzelt Egyesült Államok már csak olyan, hogy egyrészt hivatalból szarják le, ha magyarként jelentünk be bármit, másrészt mire kiérnek, az autóban ülőknek lehetőségük van lepuffantani az egész családunkat. Valószínűleg ez lenne az a pont, amikor mi is kezünkbe vennénk az irányítást; igaz, nem ácsolnánk „halál az amerikaiakra” feliratú botot (inkább pálcikát), de egészen biztosan nem várnánk ölbe tett kézzel.

Nagyjából ez történt 2009-ben, csak természetesen nem az USA-ban, hanem Magyarországon, cigányokkal (a szkinhedek adottak, mi legalábbis így nevezzük azt, aki vaskereszttel, náci karlendítés közben fotóztatja magát). A végeredmény az volt, hogy az autó utasai nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, az autóban pedig nagyjából százezer forint kár keletkezett. Nos, ezért kaptak a cigányok rasszista erőszakért összesen harmincnégy évet, először pedig egy beszélni sem tudó bírónőtől még többet. Azt egyébként a vádlottak is elismerik, hogy bűncselekményt követtek el, amiért jogosnak tartanák a büntetést – ha az nem lenne aránytalan. Képzeljük el, hogy ugyanez néhány középosztálybeli „magyar” fiúval történik: vajon ők is éveket ültek volna százezer forintos károkozásért és könnyű testi sértésért? Igen valószínűtlen. Mellesleg hány olyan ügyről hallottunk az elmúlt időszakban (a romagyilkosságokat leszámítva), ahol a vád közösségi elleni erőszak volt, a sértett(ek) pedig cigányok?

És akkor még vannak olyan, bizonyítottan nem rasszista szerzők, akik egyrészt nem értik, miért vannak kiakadva a jogvédők, másrészt képesek még az erről szóló cikkben is zsidózni (aki a fenti ügyben Bayer Zsolton kívül megtalálja a zsidót, az vendégünk egy sörre). Itt azonban egy végtelenül igazságtalan, aránytalanul súlyos ítélet született egy olyan jogszabály alkalmazásával, amit éppen a kisebbségek védelmére hoztak létre.

A magyar jogállam problémái nem ott kezdődnek, hogy fideszes képviselőfeleségek ellenőrzik a bíróságok működését és korábbi fideszes képviselők a pártok gazdálkodását. Ez rontja a helyzetet, de csak a jéghegy csúcsa. Az átlagembereket is érintő problémák többnyire pártoktól függetlenek: alkalmatlan bíróval mindenki találkozhat, ehhez még bűncselekményt sem kell elkövetnie (elég csak – mondjuk – elválnia házastársától). Aki örül annak, hogy a szkinhed-cigány konfliktusban az alábbiak maradtak alul, fejenként több év börtönt kapva azért, amiért normális országban maximum pénzbíróság és felfüggesztett büntetés járna, az valószínűleg minden cigányt szívesen látna börtönben, független attól, hogy bűnöző-e vagy ártatlan. Ezt eufemisztikusan hívhatjuk rasszistának, kevésbé jóindulatú megnevezéssel pedig irdatlan seggfejnek.