Vezérünk hajdanán, mikor ifjú SS-idegenlégiós voltam, Berlinbe üzent volna, de hol vannak már azok az idők? Önök tudják a legjobban, hogy a németek fegyverbarátból árulók lettek. Szinte egyidős vagyok Csatáry Lászlóval, s jól tudom, milyen sanyarú a sora az igaz hazafiaknak. De mi, norvégok már odáig jutottunk, hogy egy nemzetközi konfliktust sem vállalnánk be Knut Hamsun miatt. Mikor dicsérné úgy a norvég parlament elnöke Hamsunt, mint az önöké Nyirő Józsefet? Mikor temetnék újra állami pénzből Vidkun Quisling parlamentjének valamelyik tagját nálunk? Nem is csoda, hogy eszmei testvérportálunkon, a Kurucinfón a norvég már a cigány kódneve lett. Megérdemeljünk. Miért? Mert a nemzettudatunk Oslóban van. Vagyis dehogy, még ha ott lenne. Oszlóban van, na. Hernyók és nyüvek rágják.

Itt van ez a taknyos Jo Nesbø. Nem tudom, ki ez, de biztos, hogy nem norvég. A norvégságtudat szikrája sincs benne. És ezt a nemzettudat-sorvasztó nyikhaj terroristát Magyarországon is terjesztik. Igen, ő a terrorista, nem Breivik bajtárs, aki talán kicsit elkapatta magát, de alapvetően jót akart. Ez a Nesbø viszont olyanokat ír, hogy Norvégia kis ország. Értik, kis ország! Maguk harmad-akkorák sincsenek, mint mi, mégis tudják, mi a nagyság! Mégse akarnak kicsik lenni, mégis nagyot álmodnak! Ez a hazaáruló meg olyanokat ír, olyanokat mondat ki a szereplőivel, hogy kis ország vagyunk. „…egy ilyen kis országban, mint Norvégia…” vagy „..az aprócska Oslóban…”, hogy legújabb regényének szófordulatait idézzem. (71, 75.o.) Meg a világ elé tárja, milyen szánalmas a mi parlamentünk. „Mert ugyan minden vörösben és aranyban csillogott, de hol marad a grandiózusság, a hivatalosság, ami tiszteletet ébreszt a döntéshozók irányában? Ez az átkozott, visszafogott józanság olyan beidegződés, amitől Észak-Európa egykor oly szegény demokráciája a mai napig egyszerűen képtelen volt megszabadulni.” (Leopárd. Animus, Budapest, 2012. 117.o.)

Hát ez az. Az átkozott, visszafogott józanság, amit ez a múltunkat, hőseinket meggyalázó senkiházi csöppet sem bán. Na de maguk? Sokkal csóróbbak, mint mi, de mégis! Önök tudják, mi a nagyság, a hatalom, a hivatal tisztelete! Aki önöknél belép egy hivatalba, legyen az minisztérium vagy egy aprófalu önkormányzata, rögtön tudja, hol a helye, s hol lakik itt az Úristen (illetve Odin). Tudja, hogy annyit ér, amennyije van. Meg költenek is rá, hogy a politikusok méltó téren ülésezzenek. Mi meg? Egykor a világ urai voltunk, önökkel kalandoztuk végig Európát. De maguk nemzet maradtak, ma is van magukban virtus, mi pedig? Sehol nem vagyunk. Nem bírom ezt tovább. Vállalom a történelmi felelősséget, küldjék a Gripen-rajokat, exportálják a Magyar Gárdát, mert ez így nem maradhat.