Hosszú autóutakon a legjobb időtöltés a borókaizás. Ezt az egyszerű társasjátékot úgy kell játszani, hogy valaki próbál minél képtelenebb esetet kitalálni Orbán Viktorról, a többieknek pedig rá kell jönniük, mivel lehet a történetet kimagyarázni. Az nyer, aki nem pusztán megvédi, hanem egyenesen pozitívba fordítja át a sztorit. Az ilyen játék remek program, csiszolja az elmét, és segítségével átmenetileg bárki beköltözhet a miniszterelnök fenekébe.

Persze az élet a legjobb politológus. Olyan feladványra biztosan nem gondolnánk soha, hogy az a keresztény kormány, amelyik nyomást gyakorol a hazai bíróságokra a szigorúbb ítéletek érdekében, némi készpénz reményében közreműködik egy rasszista mészáros szabadon bocsátásában pusztán azért, hogy ne a szabad világtól függjön anyagilag, hanem egy kaukázusi diktátortól, aki egyébként a legrégebbi keresztény államot tekinti legnagyobb ellenségének.

Első ránézésre itt mindent meghurcoltak, ami egy konzervatív-keresztény-jobboldali polgárnak szent. Ebből a helyzetből kiborókaizni a kormányt szép kihívás. Természetesen a konzervatív-keresztény-jobboldali sajtó vállalkozott rá. A Magyar Nemzet futott egy kört az azeri levéllel, amivel azt akarták bizonyítani, hogy a kormány nem erkölcstelen, hanem idióta. Ez nem volt sikeres kísérlet, mert az utóbbiról mindenkit meggyőzött, az előbbiről senkit. Ezért amikor a legelkötelezettebb híveken is úrrá lett a csüggedés, megszólalt a játék névadója, a reménytelen és vállalhatatlan küzdelmek bajnoka, aki még akkor is védte Schmitt Pált, amikor már Obersovszky Péter is lemondott róla.

Most is bevetett mindent. Attól kezdve, hogy az örmények „amúgy is csak bécsi nagykövetségükön keresztül ápolt diplomáciai kapcsolatokat” szakították meg, értsd: nem nagy ügy, addig a felismerésig, hogy „a hazai liberális ellenzék pedig rögvest örménnyé vált.” Mert, ha ellenzed a bálnavadászatot, akkor te bálna vagy. A lényeg a liberálisozás. Aminek az a funkciója, hogy  kiváltsa a szemét állat kifejezést, amit egy konzervatív főszerkesztő nem ír le, legfeljebb gondol, más értelme nincs, mert liberális ellenzék sajnos nem létezik. Viszont az egész ország kiakadt a kormány húzásán. Mindegy.

Aztán felteszi a kérdést, hogy „Magyarország milyen jogon és milyen érdekből tagadta volna meg annak az országnak a kérését, amelyet a nemzetközi közösség néhány hónapja az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjává választott (…), és amely írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a Safarov elleni eljárást nem kezdi újra, és az ítéletet nem változtatja meg?" Nem kezdte újra az eljárást, és az ítéletet nem változtatta meg. Amúgy olyan jogon lehetett volna megtagadni, hogy szuverén ország vagyunk és nem gyarmat, és olyan érdekből, hogy nem jó nekünk, ha a legfőbb szövetségeseink utálnak. Mert például a Magyarországban mélyen csalódó Amerikának van nagykövetsége Budapesten.

Ezt az összefüggést a cikk nem érinti, mert akkor nem maradt volna elég hely a liberálisokra, akik mégis csak a kulcsfigurái ennek a történetnek. Hiszen „akik az állami beavatkozásoktól rendre kiütést kapnak, miért tartják normálisnak, hogy gyámság alatt tartsunk egy országot?” Abból, hogy a liberálisok ellenzik az állami beavatkozást a gazdaság területén, az következik, hogy nem ragaszkodhatnak egy itt elítélt személy, ottani fogva tartásához. Zseniális. A fenék felől nézve szinte obszcén.

Azért a kormány is kap bírálatot, az a baj, hogy nem elég kemény. „A kormány döntése racionális mezőben védhető. De ha az ügyet továbbra is ügyetlenül és gyámoltalanul kezeli, itthon is elhitetik velünk, hogy erkölcstelen, áruló nemzet lettünk. Pedig akik ezt mondják, többségükben a nemzettel mit sem tudnak kezdeni.” Azaz egy kis hazaárulózás a végére, hogy az intellektuális színvonal utolérje az erkölcsit. A kormány miatt magyar zászlókat égetnek, az ország a nemzetközi közvélemény köpőcsészéje lett, de a liberálisok a hazaárulók.

Ha egy kormány prostituálódik, biztosan lesznek hívek, akik követik.