„Íme itt a bizonyíték, hogy a Vitézi Rend nem rasszista”, „Óriási pofont kaptak az uszítók”, „hatalmas ütés a liberálisokon”, ünnepelnek Mága Zoltán vitézzé avatását követően olyan szélsőjobboldali oldalak, ahonnan egyébként két kattintással bárki eljuthat a legújabb „cigánybűnözőről” szóló híradásig. De Csanád után már nincs felhőtlen öröm, lám, újra zavarban a szélsőjobb média: a Jobbikhoz közel álló hírportál nem foglalkozik az eseménnyel. Ami nem jelenti azt, hogy Mága személye ne érdekelte volna soha a kurucot: tavaly még fegyverkereskedelemmel vádolták meg a vitéz urat és „bűnöző tezsvírkéjét”, hoppá.

Bizony, hiába a szép fabula a „nemzetben gondolkodó”, „elkötelezett hazafiról”, egy olyan szubkultúrában, ahol a református, tulipános ládikákat pingáló Szegedi Csanád sem tud áthaladni a tű fokán, a „királyok hegedűséből” is csak „Mága Zolika” lesz. Mindent megpróbáltak a srácok, de a magyar nacionalista jobboldali tradíció lassan száz éve két értelmezési mintát kínál fel: a totális antiszemitizmus és romaellenesség mellett a szelektív antiszemitizmust és romaellenességet. E két gondolati séma mentén zajlott le a Jobbikban a Szegedi-vita is, a korrupciós blabla csak porhintés volt.

Szelektív antiszemitizmuson azt értem, ahogyan Horthy kormányzó – kezdeti radikalizmusa után – a magyar zsidóságot felosztotta „jó” és „rossz” zsidókra. Előbbi kategóriába – a kormányzó értelmezése szerint – a gazdaságilag hasznos (sic!) zsidó származású, elsősorban neológ vallású, asszimilált magyar zsidók kerültek, utóbbi kategóriába a „galíciai söpredék”, ők a szegény, vidéken élő zsidóság tagjai és kevésbé asszimilálódott, inkább a baloldali, cionista mozgalmak hívei közül kerültek ki. Mondjuk ki: ez a gondolkodás mai napig jelen van a magyar társadalomban. A felosztás a világháború után némi jelentésmódosuláson ment át az elmúlt évtizedekben, de a képzeletbeli koordinátarendszerben könnyedén elhelyezhetjük Mága vitézt is.

A széljobbon tehát nincs egységes álláspont az első roma vitéz kapcsán, a Fideszhez közel álló média által mutatott kép pedig a Horthy-korszak szelektív értelmezési hagyományait követi, amelyet egy izgalmas párhuzammal mutatok be. Ahogy a harmincas, negyvenes években a mozi, napjainkban a tévé nyújt millióknak szórakozást. Érdekes megfigyelni, mi változott a Horthy-, és a Fidesz-Magyarország roma karakterének mozgóképes reprezentációjában. Semmi. Horthy és Orbán alatt sem igazán kíváncsi a többségi magyar társadalom a cigányság más csoportjaira: a roma muzsikus az egyetlen kategória, amit ha be nem is, de úgy-ahogy elfogadott.

Remek példa erre az avitt társadalomábrázolásra, a Duna tévé Mága-show című műsora, amelyben Mága oldalán a nemrég még Karády Katalin bőrébe bújó, „Kapócs Zsóka színésznő” (sic!) tűnik fel. Olcsó dolog lenne az amúgy színvonaltalan, terjengős és nyálas műsorba még egyet belerúgni, de a Habonyné és a vitéz Mága által bemutatott társadalmi mobilitás modellje a többmilliós, létminimum szélén tengődő tömegekkel egy olyan Magyarország-képet mutat, amelyet egy nyitott, európai gondolkodású, humanista polgár már csak tehetetlenül néz és hüledezik.

Az a baj, hogy a magyarok többsége egyszerűen már nem tud mit kezdeni az országban élő roma tömegekkel, utal erre a kisebbség médiareprezentációja is. A fehér többség löki, kényszeríti a romákat a többség által felkínált, nem túl széles reprezentációs kínálatba: „magyargyűlölő, rasszista cigánybűnöző” vagy „nemzetéért tenni kész, becsületes cigányzenész” leszel, eszi, nem eszi, nincs más választás. Egy modern, polgári demokráciát akaró – nemcsak – roma ember számára ez anakronisztikus alternatíva.

Elfogadhatatlan, igazságtalan és mélyen rasszista attitűd, hogy valaki egy templomi, jelmezes bohóckodás keretén belül szigorúan és fátyolosan néz másfél óráig, esküt tesz egy igénytelenül a földre lógatott Horthy-reprintre, megváltva ezzel vélt vagy valós egyéni megbecsülését, becsületességét és a többséghez tartozását, miközben egy időtől és tértől független roma származású bűnelkövető mindig az egész cigányságot reprezentálja.

Bizony, ez elsősorban kritika a többségi társadalom felé, mert az legkevésbé a roma kisebbség hibája, hogy a magyar társadalom többsége nyolcvanéves, old school minták alapján működik: vajon tényleg képtelenek lennénk a modern világ játékszabályai szerint létezni? I have a dream: legalább a magyar társadalom harmada adjon esélyt a roma kisebbségnek, kezdjük azzal, ha felszáll egy roma a buszra, nem fordulunk el és nem vágunk rá pofákat. (Nem, nem a részeg kötekedő egysejtűre gondolok, az rendőrségi ügy.)

Elmeséltem az egész esetet egy cseh barátomnak, először nem is értette, aztán visszakérdezett:

– Te ez most valami vicc vagy a Mágával vannak gondok?

Brutálisan megdöbbentő, hogy ma a felemelkedési lehetőségeket kereső, tehetséges roma zenésznek retardált alakokkal, elvileg régen magunk mögött hagyott múlttal, rasszizmussal és antiszemitizmussal kell legalizálni magát a többség számára.

Itt tartunk, kemény.