Van egy sajátságos összefüggés a magyar jobboldal prominenseinek személyisége, politikai státusza, és a buta, erőszakos, kirekesztő megnyilvánulások, különösképp a homofóbia között. Hogy egyértelmű legyen, nevesítsük is pár példával a tételt: Pokorni Zoltán vagy épp Navracsics Tibor még sosem buzizott nyilvánosan, ellenben az elméleti politikai origótól jobbra haladva egyre több ilyen nyilatkozatot hallani. Kósa Lajos minap nyilatkozott úgy, hogy Vidnyánszkyt sajnálja a pesti meleghelyzet miatt, de a polgármester szerint félreértelmezik a szavait, ám arról nincs vita, hogy Semjén Zsolt és az úgynevezett kereszténydemokraták már politikai hitvallásuk egyik legvaskosabb fundamentumaként használják a homofóbiát, Kerényi pedig kifejezetten durva és ostoba módon vezette ezt elő – a Magyar Nemzet, ismétlem a fideszes kommentelők kedvéért, a Magyar Nemzet főszerkesztője szerint ekkor konkrétan szar jött ki a miniszterelnöki megbízott szájából. Ő mondja, nem én. A sor vége a jobboldal széle is egyben: az elmúlt 23 év magyar parlamenti felszólalásaiban senki nem elemezte még oly színesen, hogy „technikailag” mit is tehet egymással két férfi intim helyzetben, mint az ez irányban múlhatatlan érdeklődéssel bíró, jobbikos Novák Előd. Most komolyan, egy elméletileg heteroszexuális férfi mit agyal azon, hogy két fiú anális közösülése egy karóba húzáshoz hasonlít-e, vagy inkább valami pajzán véletlen következménye, mivel az egyik hátat fordított a másiknak, és pajkos pajtása ezt használta ki suttyomban?

És ott van persze Petrás János, a Kárpátia zenekar frontembere mint közismert buzizó, innen is gratulálok Balog lelkésznek, hogy ilyen jól kitüntette („Számunkra ezek nem is emberek… egyszer azért csak kihal ez a faj…”)

Vajon mi lehet az, amiben a mérsékelt konzervatívok a jelek szerint még bővelkednek, de a nagyon vonalasnak tűnni akaró, nagyon-nagyon-nagyon jobboldali pózt keresők már hiányt szenvednek, és ilyen buzizó kirohanásokkal kompenzálják?

Hát az öndefiníció. A „ki vagyok én, és mit képviselek?”-kérdésre adott válasz cizelláltsága, megéltsége, őszintesége, ellentmondásoktól megkímélt rendszere. A szelíd hangon mondott „én konzervatív vagyok”, „én kereszténydemokrata vagyok” önvallás megtűri azt a kitételt is, hogy tőlem a melegek felvonulhatnak, házasodhatnak (polgári szertartás keretében, hisz adott egyháznak valóban joga legyen eldönteni, kiket ad össze), csókolózhatnak, targoncát és színházat is vezethetnek. Ebben a körben evidencia, hogy nem dobáljuk kővel, nem locsoljuk savval a meleg (valamint melegnek gondolt) polgártársainkat. Ugyanaz a józanság szüli ezt a kitételt, mint a Pokorni-féle Hoffmann-kritikát, vagy Navracsics egy-egy kísérletét arra, hogy a hatályos magyar joganyag mégse hasonlítson küllemét és belső logikáját tekintve egyaránt a kihányt csalamádéra.

Persze, ezek a harcok elbuktak, méghozzá a másik, identitászavaros csoporton. Igen, ők az identitászavarosak; a melegek, köszönik, ezzel magukban teljesen jól elvannak, szeretnek, csókolnak, dugnak azt, akit akarnak. Ha hagyják nekik.

Kerényinek például azt kéne összeraknia valahogy, hogy miként lehet ő hithű kereszténykonzervatív, amikor az előző rendszerben ótvar kommunista vezetőkkel, a diktatúra működtetőivel konyakozgatott, pártállami ünnepséget celebrált, tenyerén hordozta a szocializmus, és ő ebből a tenyérből evett, teli bendővel. Hát csak így lehet kompenzálni: zajjal, hangerővel, alpári vagdalkozással, megcélozva a potenciális közönség legbutábbjait. Azokat, akik tapsolnak és röhögcsélnek a buzizást hallva – és ebben a zajban nem hallik a kérdés, hogy mi van például az ügynökaktákkal, amelyekről egy éve hazudta azt Lázár János, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága fogja őket feltárni. „Papíron” utálják csak a komcsikat is – hiszen micsoda élmény lehetett például a buzizó Kerényinek újra Pozsgay elvtárssal találkozni, a régi MSZMP-s idők után ismét egy párt oldalán, de már nagyon-nagyon-nagyon kereszténykonzervatívként.

Hangereje van csak ennek a habitusnak, mélysége semmi. Jól látszik ez akkor is, amikor a vállalása alapján kereszténydemokrata bloggereket tömörítő „kerdem” blog megpróbálja megmagyarázni, hogy miért volt helyes két fiatalembert megalázó körülmények között kitiltani egy fővárosi fürdőből, mert meg merték csókolni egymást. Egyetlen bekezdésen belül le is bukik a szerző: „nem azért pateroltak ki titeket a fürdő alkalmazottai, mert csókolóztatok, hanem azért AHOGYAN. Ha otthon, négy fal között csináltátok volna, nem lenne miről beszélni. Magyarországon azonban az Úr 2013. évében két férfi nyilvános csókolózása közízlést, közerkölcsöt, közszemérmet sért, bármit is jelentsenek ezek a fogalmak. Lehet azon lamentálni, hogy ez mennyire helyes, vagy éppen nem az, a tény attól még tény – az emberek túlnyomó többsége szerint a melegek nyilvános romantikázása kifejezetten visszataszító.”

Szóval mégis az volt a baj ÖNMAGÁBAN, hogy csókolóztak, nem pedig az, AHOGYAN. És pont ezért nem is érdemes hosszabban kifejteni azt, hogy ezek szerint a kereszténydemokratáknak van valami titkos esztétikai besorolási rendszere, amely alapján indexelhetők az egyes cselekedetek, hogy azok a többség tetszését elnyerik-e, vagy sem. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság már döntött az ügyben, kimondva: vagy mindenki csókolózhat a fürdőben, vagy senki, ilyen vélt, többségi esztétikai „népítéletre” hivatkozva nem lehet szelektálni. Szép is lenne: a kereszténydemokrata bloggerek előveszik a Jézuscentit, és lemérik, hogy akkor Mária cuppoghat, Erzsébet csak integethet, Lajos és Sanyi pedig mostantól maximum e-mailben tarthatja a kapcsolatot.

De nem is ezért buzizik az úgynevezett kereszténydemokrata. Hanem azért, mert kádárista dicshuszár, aki mára ugyanolyan KISZ-t, ugyanolyan MSZMP-t és Hazafias Népfrontot (nem egyszer ugyanazokkal is) épített, mint Kádár rendszere. Vannak már felháborodott, álneves munkáslevelezők is, akiket közvetlenül a párt pénzel, van jóféle személyi kultusz, van apró szemű hírszűrő, amelynek közvetlenül az állam alá rendelt, vagy közvetett módon (például a reklámadó ígéretével, vagy a médiatörvény által bevezetett, brutális szankciók lehetőségével) sakkban tartott sajtótermékek gazsulálnak.

Bocsánat, hogy pont egy viccben foglalom össze, de szerintem szépen leírja, miért buzizik a kereszténydemokrata:

- Te, ott egy buzi, verjük meg!

- Várj, és ha ő ver meg minket?

- Ő? Miért tenne ilyet?

Gyáván választottatok ellenfélt. Buzizni könnyű és veszélytelen dolog. És nagyon praktikus is: három éve olyan teljhatalmú kormány vezeti az országot, amely jelét is alig-alig adja jobboldali, kereszténydemokrata elkötelezettségének. Sem az államosítás, sem a szolidaritás teljes hiánya, sem a keleti orientáció nem sorolható ide. A praktikus buzizás felment a trafikmutyi megmagyarázásának feladata alól (némely fideszes ismerősöm Facebook-oldalát elnézve például még mindig 2007-et írunk, és szoci kormány van, valahogy „nem vette észre”a 2010-es kormányváltás óta történteket, továbbra is az MSZP és az SZDSZ leváltásán ügyködik). A buzizás felment önmagam definiálása alól, a buzizás magyarázza meg, hogy templomba nem járó, Bibliát nem olvasó, a jézusi szeretet parancsát hírből sem ismerő, úgynevezett kereszténydemokrata vagyok. Fideszbe betért, besúgókat rejtegető öreg komcsikkal egy gyékényen.

Buzizni tehát könnyű és praktikus, de legfeljebb rövid távon. Az emberiséggel egyidős nemi irányultság mindig velünk volt, és velünk is lesz. Természetes dolog, igen, és ugyanolyan evolúciója van, mint más, korábban szintén előbb törvényekkel tiltott, majd a „többség ízlésére” hivatkozva korlátozott folyamatoknak. 47 éve oldotta fel az amerikai Legfelsőbb Bíróság a vegyes házasságokra vonatkozó tiltást, és 2010-ben a házasságkötések legalább 15 százaléka vegyes házasság volt, több mint kétszer annyi, mint 1980-ban. Igen, meg is csókolják egymást ezek a fekete-fehér párok, nyilvánosan is. Magyarországon az 1941. évi XV. törvénycikk még tilalmazta a zsidó és nem zsidó házasságát – ma már csak a legbeborultabb szélsőjobboldaliak tartják számon, hogy szerintük ki zsidó, és kivel szabadna házasodnia, kit csókolhat meg nyilvánosan.

Kósa Lajos városában ma a statisztikai átlag alapján körülbelül tíz-tizenötezer meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű él. Ide várja vissza Vidnyánszkyt, ha Budapesten „meleg lenne a helyzet” – pedig inkább azon kéne elgondolkodnia, hogy mit tud mondani fideszes városvezetőként ezeknek a polgároknak, akikért ugyanolyan felelősséggel tartozik, mint a heteroszexuális debreceniekért. Az úgynevezett kereszténydemokratáknak pedig azon, hogy mi maradna belőlük, a világképükből, ha holnaptól minden meleg heteroszexuálissá válna, ezáltal kilőve a kényelmes, homofób csuklóválaszokat.

Mert amit eddig buzizáson kívül mutattak, az tényleg elfér egy barackfa alatt.