A múlt héten a magyar kormány államosította a takarékszövetkezeteket. Ez tény. Nyilván lesz, aki majd szépíteni próbálja a helyzetet, és magyarázni a történteket, de ettől még a tény tény marad, és ez az elemi nyugati normákat tiszteletben tartó államokban eléggé bizarr eljárás, még a magánnyugdíjpénztárak államosításánál is durvább. Erre két magyarázatot szoktak adni, egyik szomorúbb, mint a másik: az álságos szöveg szerint rendkívüli helyzet van, ezért kellenek a rendkívüli intézkedések, a pragmatikus szerint a Nyugatnak úgyis vége, jöjjenek tehát az azeri módszerek. A magyarázatok arra nem térnek ki, hogy ha három éve folyamatosan rendkívüli helyzet van, akkor az nem lehet-e esetleg a rendkívül rossz kormányzás eredménye, illetve arra sem, hogy a rómaiakkal ellentétben az azeriek tényleg nem adnak nekünk semmit, még a gázvezetékük is messzire elkerül.

A valódi magyarázat persze a szokásos két másik lábon áll. Az egyik, hogy a kormány már réges-rég egy alternatív univerzumban él, ahol a magyar gazdaságpolitika sikeres, és ez a számokban csak azért nem látszik, mert az éppen aktuális gonoszok ezt megakadályozzák, ezért ha állami kézbe vesznek mindent, akkor majd automatikusan jó lesz. Lesz hitelezés, növekedés, tejjel-mézzel folyó választási költségvetés stb. Ez lényegében a rendszerváltás előtti harmadik utas, népi ideológia maradványa némi sumér gőzzel keveredve, a lényege, hogy a szocialista tervgazdaság ötlete nem hülyeség, csak jól kell csinálni, nem véletlen, hogy azok a figurák kerülnek elő, akik. Láttuk, hova vezetett, amikor megpróbálták jól csinálni.

Ráadásul ez az egész nemzeti maszlag jó ürügy arra, hogy miért kerül bele az egész tervbe minden állami vállalatok szégyene, a „közeli” emberekkel feltöltött Magyar Posta. Az a posta, ahol kiszopják a likőrt a csokimikulásból. Nos, nem kell sok fantázia ahhoz, mi fog történni egy jelenleg jól feltőkésített bankkal, ha politikai alapú hitelezésre és egyéb hasonló projektek finanszírozására használják: ugyanaz lesz a pénzzel, mint a csokimikulás töltelékével, eltűnik, aztán nézhetünk. Nem lennék meglepve, ha ezt a betétesek nem várnák meg.