Idáig úgy volt, hogy a Mol a magyar gazdaság aranytojást tojó tyúkja, a regionális terjeszkedésünk stratégiai gyémántja, nemzeti nagylétünk kovásza és zászlóshajója, ezért megtartása és erősítése mindenek felett álló érdek, egyben erkölcsi kötelesség. Miatta kellett 150 év elteltével újra szembeszállni a császári-cári haderővel, és különféle gazdaságon kívüli kényszerekkel, úgy is mint Lex Mol, megakadályozni, hogy az ÖMV-Szurgutneftegas szövetség eltiporja olajtársaságunk és hazánk függetlenségét.

Most nem vagyunk ilyen harciasak. Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy a turbómagyar jobboldal folyamatosan azt hajtogatta, hogy a „merjünk kicsik lenni szocialisták” mindenben meg akarnak felelni a külföldi elvárásoknak, nem állnak ki a magyar érdekek mellett, a liberálisok pedig azt sem tudják, hogy ez a kifejezés mit jelent. Ezért is támadnak rá a nemzetre, ha csak tehetik.

„A horvát-magyar baráti viszony nagyon értékes, ezt pedig nem szabad semmilyen üzleti vitával, konfliktussal lerontani” – nyilatkozta engedékenyen Orbán Viktor. „Ha a horvátok úgy gondolják, hogy bizonyos tevékenységet Horvátországban állami tevékenységként kívánnak folytatni, és az ahhoz szükséges eszközöket állami kézbe kívánják venni, akkor ezt Magyarország elfogadja” – tette hozzá előzékenyen a pacifista vonzalmait eddig ügyesen leplező miniszterelnök.

Őt inkább úgy volt szerencsénk megismerni, mint akiből egy liftajtó is képes előhozni a Chuck Norris-t. „Horvátországban olyan gazdaságon kívüli kényszereket alkalmaznak, ami nem teszi lehetővé és indokolttá, hogy továbbra is ott maradjunk a horvát energiapiacon.” Szépen elválunk, de azért maradjunk barátok. Ehhez képest a legjámborabb szocialista külügyminiszter is maga volt a Dzsingisz kán.

Valami bűzlik Dalmáciában. A hívek nyilván azt mondják majd, hogy ez csak egy hadicsel, a szokásos zseniális fajtából. Nincs a horvát kormánynak 900 milliárd forintja az INA-ra. És ha lesz? Trükkök százaival bármilyen költségvetési probléma megoldható. Egy ideig. Mi azon már túl vagyunk, a választásokig még eltolható a szekér, de a győzelem érdekében elköltött pénzeknek nincs fedezete, mert a gazdasági növekedés nem fogja kitermelni. Azt ugyanis a szabadságharc elintézte. Tehát: ha nem jön be új pénz valahonnan, akkor a második kormányzati ciklusban úgy kell visszavonni az első ciklus osztogatásait, ahogy a szocialisták tették. Nincs még egy államosítható nyugdíjvagyon, ami volt, abból alig maradt valami. Például Mol-részvényt vettek rajta, melynek értéke amúgy csökkeni fog, ha eladják az INA-t. Más szóval: privatizálják, hisz az részben a magyar állam tulajdona.

Ha szembekerül az ország érdeke és a lelátó érdeke, melyiket választja vajon? – viccelődtünk tegnap mi; ennek a fele sem tréfa – viccelődött a miniszterelnök ma. Kapóra jött a horvát ügyészség. Lehet, hogy tényleg eladják az INA-t, csak azért, hogy a bevételt felélhessék, mint a nyugdíj-megtakarításokat?

A hazaárulás nem lehet ellenzékben.