"Nem lehetünk nagyképűek, pökhendiek, nem sérthetünk senkit a méltóságában", figyelmezteti a Fideszt Pokorni Zoltán. Úgy tűnik, végigszundikálta az elmúlt három évet, de inkább az elmúlt tízet.

Ez a politika ugyanis konkrétan azon alapul, hogy nagyképűek vagyunk, pökhendiek, és megsértjük mások méltóságát; aztán ha ezt sérelmezik, akkor nagyképűen és pökhendien megsértjük újra, mert nehogy már a nyúl vigye a puskát. Vannak alapelvek, amiket nem lehet feladni, mert akkor értelmetlen választást nyerni. Mihez kezdene ez a csapat, ha már nagyképű se lehetne és nem sértegethetne bárkit?

Kezdődik az egész azzal, hogy nemzeti oldal vagyunk, amely nem lehet ellenzékben. Azért az csak okot ad némi büszkeségre, hogy mi vagyunk a nemzet, nem igaz? Már miért ne rúgjuk orrba a többieket, akik nem a nemzet?

Aztán van nekünk eszmeiségünk is. Illetve nincsen, hanem összeszedtünk egy csomó molyette lomot a pincéből meg a padlásról, beléjük tömtük a tábornoki pocakunkat, és ezek a darabok bizony megkövetelnek bizonyos viselkedésformákat. Mondjuk hogy az asszony helye hol van. Meg a fiataloké. Meg hogy a szemtelenkedést nem tűrjük. Meg hogy megmondjuk, milyen az igazi család, mi magunk ugyan szarunk bele, de másokat azért megfingatunk, ha nem úgy élnek, ahogy munkaidőben prédikáljuk. Meg még megmondunk általában mindenfélét arról, hogyan illik élni, és aki nem olyan, abba még jó hogy belerúgunk teli talppal, hiszen ezzel mutatjuk meg, kik vagyunk mi hozzájuk képest. Ha nem így tennénk, ha elfogadnánk a sokszínűséget meg – eszem megáll – a békés egyet nem értést, akkor ugyanis liberálisok lennénk. És nem vagyunk azok.

Ez a nemzeti együttműködés rendszerének lényege, Zolikám. Így mennek a dolgok, Zolikám. Fel kéne nőnöd minimum Illés Zolikához, Zolikám.