Tamás Gáspár Miklós a legutóbbi cikkében az alábbiak iránt tudakozódott a mai, jobboldalnak nevezett hatalmi irányzat két, meghatározó szerkesztőségénél: „Mit tart az önmaga és a Jobbik közötti legfontosabb különbségnek? Az MSZP-t és szövetségeseit tartja-e a kisebbik rossznak, vagy a Jobbikot? Gyurcsányt tartja-e kisebbik rossznak, vagy Vonát?”

Ezeket a kérdéseket pedig pontosan két nappal az után olvashattuk tőle, hogy a Magyar Nemzet vezércikkben tette közzé Ballai Attilának egy írását, amelyben pedig nagyon is határozott válaszokat adott, a fasizmushoz-nácizmushoz való, jobboldali viszonyt illetően. Lényege a következő volt: A szerző maga is ismeri, hogy milyen az, amikor az ember a saját, személyes sérelmei miatt irracionális módon, zsigeri mélységekkel őriz régi képeket, majd a sérelmét egy egész csoportra rávetíti. Ehhez két, analógnak szánt példát is hozott. Az egyiket a saját életéből – kutyák támadták meg, és azóta hiába tudja, hogy ez irracionális általánosítás, minden kutyát gyűlöl –, a másikat pedig a nagyanyjáéból, aki a szovjet hadifogságban meghalt férje miatt az egész orosz népet kívánta a poklok fenekére. Ballai szerint ezek azonosak az éppen Radnóti-díjat kapott Heller Ágnes helyzetével, hiszen egyformán előítéletességeket szülnek: „rég letűnt”, de a lelkekben, az agyakban „örökre eleven képeket kapcsolnak” a „mai, ártatlan szavakhoz, szándékokhoz, jóval a vészkorszak után született generációkhoz”.

A szerző szerint azonban a nácizmus „rég kiapadtnak tűnő forrás”, de Heller Ágnestől nem várható el, hogy különb legyen Ballai nagyanyjánál. Egyébként pedig a szerző szerint azok, akik érintettek voltak a „vélt vagy valós antiszemitizmus” kérdésében – tehát a tényleges áldozatok – nem nyilatkozhatnak erről hitelesen, hiszen az övék csak „elfogult” vélemény lehet. Áldozat nem véleményezheti a hóhért. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy az antiszemitizmus, a fasizmus-nácizmus hóhérainak hóhéri tetteit lehetséges mérlegelni, hiszen ahogy „vannak remek kutyák is”, úgy nyilván lehetségesek remek antiszemiták, fasiszták és nácik. Úgyhogy fölösleges folyton ezek ellen beszélni: „…én sem értekezem hetente, naponta nyilvánosan, tudományos igényességgel a kutyákról. A gyerekeimnek is csak annyit mondok, nem lesz kutyánk, de azt már nem, miért nem. Úgysem értenék. Persze, tudom, vannak remek kutyák is; de miközben ezt írom, máris azt érzem, megcsal a tudatom. Szóval, nálam a kutyák vesztettek, és kész”. Hellernél pedig nyilván ugyanilyen méltatlanul és alap nélküli általánosítással „vesztettek” a nácik. De ettől még neki, Ballai Attilának ehhez az egészhez semmi köze.

Aki ebből nem érti, hogy a Magyar Nemzet című lapnak mi a véleménye a holokauszt-évről, hogy a holokausztot mennyire tekintik a zsidó magyarok ügyének, és mennyire az egész magyarságénak, valamint hogy mit gondolnak ezzel összefüggésben a Jobbik szemléletmódjáról, az vagy nem tud olvasni, vagy TGM-nek hívják. Akinek most épp az jutott az eszébe, hogy ártatlanul megkérdezi tőlük mindazt, amire nemcsak ebben a cikkben, de évek óta folyamatosan egyértelmű (ha udvarias vagyok: nácibarát) válaszokat adnak. Talán hogy a „lásd olyannak, amilyen lehetne, és akkor a legjobbat fogja kihozni magából” keresztény-humanista elvet gyakorolja most rajtuk.

Az elv hozzám is közel áll, de nem nagyon értem, miképp lehetne politikai csoportokra kiterjeszteni. Ráadásul egy olyan csoportra, amely évek óta, nagyon nagy tudatossággal és kifejezetten hatalmi megfontolásokból torzítja el a saját gondolkodását. És mint az idézett cikkből is látható, ebben nagyon is fontos elem a tudatosság. Az ugyanis semmiképp sem elhihető, hogy Ballai Attila, valamint az írását kezelő rovatvezető, olvasószerkesztő és főszerkesztő egyként ne lenne tisztában az analógia hamisságával. Hogy ne tudná: sem a „kutyák” (=oktalan állatok), sem az „oroszok” (=kollektív erkölcsökkel nem felruházható nép) nem azonosak az antiszemiták-fasiszták-nácik vállalt ideológiát képviselő csoportjával. Ez ugyanis nem világnézeti kérdés, hanem egyszerű logikai-kategorizálási feladat. Amit egyetlen dolog tud felülírni és elhangolni: a politikai elfogultság. Nos, ezzel rendelkeznek a szóban forgó lapok szerzői és szerkesztői. Ahhoz, hogy hamis besorolásokat és hamis analógiákat vezércikkben kürtöljön világgá egy egész stáb, tudatos, a valóságot szándékoltan eltorzító irányzatosság kell. Amely azonban – és itt jön TGM emancipáló szándékának haszontalansága – a legkevésbé sem valamiféle világnézeti vagy politikai-filozófiai irányt, bárminek is az ellenpárját jelenti, hanem egyértelműen egy hatalmi hadállás képviseletét. Ezek az emberek nem szellemi irányzatok szellemi alternatíváinak jegyében írnak, hanem egyszerűen elárulják az írást, a gondolkodást, ahogyan azt Julien Benda is megfogalmazta. Éspedig annak a „fehér, keresztény, maszkulin és középosztálybeli” csoportnak az érdekében, amelynek ezt a pontos meghatározását éppen TGM szokta gyakori sűrűséggel megadni. Most pedig ezt írja róluk: „Igazi véleményükről nekem sejtelmem sincs. Éppen ezért jó volna, ha végre megszólalnának. Nagyon érdekes lesz”.

Sejtelme sincs?! Komolyan el kéne hinnünk, hogy TGM nem tudja, miket gondolnak a szóban forgó, két lapnál? És kíváncsian várja, hogy miután a célirányos hírkorlátozásaikkal és torzításaikkal mindjárt megnyerik a választásokat az ország legundorítóbb politikai kalandorainak, milyen „érdekeseket” mondanak majd, ha „végre megszólalnak”? Ezt nyilván nem hihetjük – jól tudjuk, hogy TGM mindent elolvas, ami belefér egy ember olvasási kapacitásába. Na de akkor mit vegyünk komolyan belőle? Hogy olyan, egyenrangú félként emelné be őket a civilizált újságírásba, akiknek önvizsgálatra, belátásra késztető kérdéseket is föl lehet tenni?! Vagy hogy valamiféle, legalább formális demokráciát akarna kicsikarni tőlük? De hát azt most meg már minek?!

Nem olyan rég TGM az ilyenek lapjaikról szólva (pl. az én, legmélyebb egyetértésemmel kísérve) azt javasolta, hogy mivel ezek a politikai pornográfiát képviselik, ugyanolyan zárt nejloncsomagolásban tegyék ki őket a standokra, ahogy az igazi pornográf kiadványokat szokás. Fogalmam sincs, hogy ezzel a mostani, emancipálási törekvésével mi a célja – az egyetlen, amire gondolni tudok, hogy TGM azóta megszerette a pornográfiát.