Amikor annak idején a viszkis rablót sehogy se sikerült elfogni, a rendőrség (belügyminiszter: Pintér Sándor) azt szerette volna, hogy ne álljon már mellette annyira a nép. Kiszivárogtatták hát a bulvársajtónak azt az álhírt, hogy a Viszkis: meleg. Ennek ugyan semmi köze nem volt ahhoz a hibához, amivel Ambrus Attila megkönnyítette, hogy elfogják (be tudták mérni a mobilját), de arra az időre, amíg kellett, mindenki elhitte. Hiszen mi haszna lenne a rendőrségnek abból, hogy dezinformációt terjeszt?

Orbán Ráhel lakodalmán, 2013. szeptember 9-én elloptak „egy mobilt”. Utána mindenféle érdekes és váratlan dolgok történtek a magyar kül- és belpolitikában, például kormányunk viharos gyorsasággal megállapodott az oroszokkal Paks 2. felépítéséről és az ország Moszkvának való eladósításáról.

A lopásról a közvélemény csak idén, április elején értesült, amikor is kitudódott, hogy valamikor tavaly novemberben a Nemzeti Nyomozó Iroda hatvan embertől vett DNS-mintát egy olyan, kis értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekmény ügyében, amiről az ügyészség még csak nem is tudott. A DNS-vizsgálatok költsége három nagyságrenddel nagyobb, mint a mobil értéke. (Jelenleg 148 millió forint költségvetési átcsoportosításánál tartanak.) Feltéve, hogy a dologban a mobil volt érdekes.

Itt mellőzzük a részletes lap- és blogszemlét. Összefoglalásként csak annyit, hogy mindenki újgazdagék rendőrileg támogatott paranoiáján élcelődött vagy háborodott fel. Olyan jól beleillett a procc felcsúti galeri képébe az aránytalan és erőszakos felhajtás, hogy még az sem érdekelt senkit igazán, kié lehet az a mobil. És senkinek sem jutott eszébe, hogy nem a vendégek valamelyikének a zsebbevaló kütyüjét próbálják megtalálni, hanem a rajta levő adatok miatt van ez a gigantikus cécó. Azt próbálják megtudni, hogy kihez kerültek az információk. (És akkor legalább ennyit tudnak, noha már mindegy.)

A bűnüldöző szervek azonban biztosra mentek, ennyi köznaivitás nem volt elég. Az a pincér, aki a DNS-vizsgálat miatt feljelentést tett, a május 22-én kelt elutasító ügyészségi határozatból értesült arról, hogy nem is egy, hanem két iPhone 4S mobilt loptak el. Ez nyilván igaz, de nem segít megérteni, hogy akkor már lassan két hónapja miért „egy mobil” ellopásáról tudott a közvélemény (és honnan).

Újabb hónap elteltével a rendőrség (belügyminiszter: Pintér Sándor) kiszivárogtatta a bulvármédiának, hogy az ellopott mobilokon az Orbán Ráhel leánybúcsúján készült képek voltak. A közvélemény, benne a profi újságírókkal és a heves bloggerekkel, ezt a nagy titok leleplezéseként értelmezte, és megnyugodott, nem mintha addig nagyon ideges lett volna. Hehere, hehere, csámcs, csámcs.

Ha viszont a három héttel ezelőtti tutibiztos értesüléssel szemben nem Orbán Ráhel két barátnőjének az ugyanolyan mobilja tűnt el, hanem Orbán Viktoré meg valaki másé, akinek szerencsétlenségére szintén iPhone 4S-e volt, és ezt kormányzati források is igazolják, akkor egy dolog nagyon valószínű. Nagyon nehéz lehetett eddig nem észrevenni, és ezután is csak a magyar közvélemény angyali naivitása kell hozzá, hogy ne tűnjön fel.

Kik szoktak célzottan politikusoktól információt lopni? A titkosszolgálatok. El tudok képzelni olyan magányos őrültet, aki befurakodik a lagziba, és 350 vendég közül éppen a magyar miniszterelnök mobilját lopja el magának, emlékbe, aztán be se kapcsolja, csak elteszi a vitrinbe, és esténként rajongva nézegeti, de az ilyen őrültek száma feltehetően kisebb a professzionális hírszerzőkénél. Akik számára ezek szerint a magyar uralkodó elit, benne a világrekord méretekben óvatlan miniszterelnökkel, egy átjáróház. És ezt az égi ajándékot a megbízóik élvezettel kihasználják. Magyarország ellen. Mely utóbbi országból senki sem követeli, hogy emiatt a miniszterelnök vagy legalább valamelyik titkosszolgálati főnöke mondjon le.

Oké, várjunk holnapig. Hátha valakinek eszébe jut. Esetleg kormányzati körök mégis megcáfolják azt, ami nagyon is elképzelhető. De különben milyen ország ez?