TGM, akinek ezerféle véleménye mindig mindenben és mindenkijétől különbözik, hogy, hogy nem, éppen az izraeli-arab konfliktusban veszítette el egyéni karakterét: álláspontja virulensen Izrael-ellenes, pont olyan, mint amilyen a tömegtüntetéseket szervező nyugati baloldalé és a megszállottan antiszemita hazai jobboldalé.

Nincs ebben semmi új, Izrael sok emberből hozza ki a morális fenevadat, elvégre Izraelt többségükben zsidók lakják. És róluk másként szokás beszélni, mint más nemzetek fiairól. Például úgy, ahogy az iráni legfelsőbb vezető: Izrael veszett kutya. Vagy így: Izrael egy katonai kaszt által működtetett embertelen, erőszakos, terjeszkedő, kíméletlen terrort alkalmazó állam, amely brutálisan elnyomja, és halomra öli a palesztinokat.

Ezek meg mind TGM jelzői, ítéletei.

Kit érdekelnek például a kurdok, akik szintén azért harcolnak, hogy saját országuk legyen. Annyit ölnek meg belőlük a törökök, amennyit akarnak, a török hadsereg annyi kurd falut töröl el a föld színéről, amennyit jónak lát. Na és? Szegény kurdok pechje, hogy nem Izrael áll az országalapításuk útjában, mert így a kutya sem törődik velük. Ott nincsenek kamerák, a CNN nem közvetíti élőben, amikor a török tankok elindulnak a kurd falvak felé. A morális fenevadak olyankor a láncuk végén szunyókálnak.

Csak Izrael, csak a zsidók. A világ erkölcsi energiabombái mind ott robbannak a zsidók parányi földjén. Izraelnek joga van megvédeni magát, mondják a nagyhatalmak vezetői, de a védekezés legyen arányos. Arányos, mivel? És hogyan kell arányosan harcolni? Csak akkor lőhetek, ha már annyi halottam van, mint az ellenségemnek? Az USA talán arányosan harcolt Irakban, a NATO csapatok meg Afganisztánban? Vagy az oroszok a csecsenek ellen? „Izraelnek azért vannak rakétái, hogy megvédje a gyerekeit, az ellenségünknek meg azért vannak gyerekei, hogy védjék a rakétáikat” – mondta az izraeli miniszterelnök, és igazat szólt.

Na, innen van az aránytalanság, a sok civil áldozat, nem Izrael nagyobb katonai ereje miatt. De ez kit érdekel? Izrael minden igazsága kártyavárként omlik össze a halott civilek láttám. Csakhogy ez elkerülhetetlen. A katona oda lő, ahonnan lőnek rá. Ha kórházból, akkor oda. Ha mecsetből, akkor oda, ha iskolából, akkor oda, máskülönben az övéi halnak meg. Mégsem a Hamasz elvetemült, a sajátjait sem kímélő taktikája a nemzetközi felháborodás tárgya.

Szóval Izraelnek joga van védekezni, feltéve, hogy nem él ezzel a jogával. Ha lemond kibékíthetetlen, kompromisszumra nem hajlandó ellensége megsemmisítéséről, arról, hogy katonai erővel tegye képtelenné újabb és újabb háborúk kirobbantására. Pedig így nem lehet létezni, egyetlen nép sem kötelezhető rá, hogy folytonos rakétatámadások közepette éljen. Ezért ez már a harmadik gázai háború, azóta, hogy Izrael 2005-ben, békét remélve, kivonult erről a szörnyűséges, fanatikus gyűlölettel átitatott tengerparti sávról. És persze lesz egy negyedik is, meg ötödik is, mert a CNN, a BBC, a New York Times által is félrevezetett közvélemény újra és újra Izrael ellenségei mellé áll.

Azt értem, hogy az emberek a moziban miért drukkolnak a szélhámosnak, a bankrablónak, olykor még a gyilkosnak is, ha elég szimpatikusan végzi a dolgát. De miért drukkolnak nekik a való életben? Miért áll valaki a terrorista, a gyilkos pártjára? A gázai Hamasz semmiben nem különbözik a radikális, fanatikus iszlám többi alfajától. A Libanont terrorizáló Hezbollahtól, az ipari méretekben gyilkoló al-Kaidától, az elviselhetetlenül kegyetlen táliboktól, az Iszlám Dzsihádtól, vagy ennek, a nyugati értékekkel összeegyeztethetetlen sötét, középkori megszállottságnak a legújabb hajtásától, az áldozataikat keresztre feszítő ISIS-től. A zsidó, keresztény kultúrában nevelkedettek miért támogatják a halál, a pusztítás és pusztulás kultúráját? Miért drukkolnak egy olyan kultúra tagjainak, akik az utcára tódulva örömünnepet tartanak, és édességgel kínálják egymást, ha az egyikük egy zsidó anya összes gyerekének álmában elvágja a torkát?

Vagy azért van remény? A legolvasottabb német napilapban, a Bild Zeitungban megjelent a mostani háborúban meghalt 64 izraeli katona fotója, néhányuk rövid életrajzával, és az alábbi főcímmel: Az elesettek arca. Izrael háborúja a Hamasz terroristái ellen.

Akikről TGM-nek csak annyi megjegyezni valója volt, hogy számára „politikailag ellenszenvesek”.