Amikor a nyugdíjpénztárakról, önkormányzatokról, az utált bankokról, közmű- és energetikai szolgáltatókról, újságokról és tévétársaságokról, iskolákról és kórházakról volt szó, talán nem tetszettek észrevenni.

Szerdán reggel Németh Szilárd frissítette fel a koncepciót. Nem túl meggyőzően, de egy gyermek ártatlan őszinteségével. Elszedjük a profitéhes szolgáltatóktól, amiből fejleszthetnék az informatikai hálózatokat, és ebből lesznek a kormánynak saját forrásai az EU fejlesztési támogatásai mellé. Attól kezdve a kormányé az egész cucc, szélessávostul, mindenestül. Ezt ismételgették aztán a pártvonal magasabb IQ-val rendelkező, vagy képzettebb képviselői is: Rogán, Kovács (nem ’ÉS’) Zoltán, Matolcsy, a mezei sajtómunkások és a nemzetük sorsát nem a pénztárcájukban, hanem a szívükön viselő FB-kommentelők.

Azokat, akik elfelejtették volna, hogy minden, az állam kiemelt figyelmét élvező ágazatban ugyanez történt, a jegybank elnöke emlékeztette: "Ez a bakrendszer a fejlődés korlátja, át kell alakítani." Noná. Sikerült korláttá nyomorítani és akad közpénz, hogy abból új szereplők lépjenek színpadra. A bel- és külföldi befektetők talán nem fognak tolongani, hogy betétekkel tömjék ki az újonnan jötteket, ám egy szuverén állam jegybankja sokáig hitelképes, refinanszírozási hiteleivel egy ideig foroghat a kerék.

Csütörtökön még csak azok vették észre, akik figyelmesen utánaszámoltak: a netadó szövegesen ugyan benne van a költségvetési törvény tervezetében, a bevételi költségsorokban már nincs nyoma. A távközlési adóból származó bevételek tervezett, 12 milliárdos növekménye alig tizede a net-előfizetések száma lapján számított 100-110 milliárdnak.

Pénteken reggel maga a miniszterelnök üzente meg a távközlési ágazatnak: kaptak egy kevés türelmi időt. A netadót „ebben a formában” nem lehet bevezetni. Egyszerre sértette ugyanis a szolgáltató ágazat és a szolgáltatásait igénybe vevők érdekeit, túl nyilvánvaló volt az ágazat és ügyfelei érdekközössége. A hitelkárosultak kórusa most hiányzott, a távközlési szolgáltatók népszerűek, újabb és újabb termékeik a közönség kedvencei. Az akasztás elhalasztva, de ami késik, nem múlik. Az „államosítás/pozíciószerzés ágazati különadókkal” technika alkalmazásának nincs vége, túlságosan is bevált az elmúlt négy évben.

A szocializmus persze most sem fog felépülni. Mindig akad majd jelentkező, aki nem elégszik meg azzal, hogy hűbéresként-hűbérúrként rendelkezzék a máséval. Hanem magának akarja, teljesen, adhatóan-vehetően, hazavihetően, örökölhetően. Mert ez egy szabadságszerető nép, s akadnak polgárai, akik a szabadságot meg tudják szerezni. Maguknak.

A magyar narancs kicsi lesz, sárga, savanyú, de az övék.